Új irány jöhet a gazdaságban a következő négy évben

 

A fő cél, hogy egy fenntartható, erősödő növekedési pályára álljon a magyar gazdaság, mutatott rá a szakértő. Az új intézkedésekről akár már májusban is tárgyalhat az új kormány.

Ha az a cél, hogy a növekedés intenzívebb legyen, akkor a hitelezés nagy szerepet kaphat a jövőben, mert valamiből ezt finanszírozni kell, és ma már lényegesen olcsóbbak a kamatok – fejtette ki az M1 Ma este című műsorában a közgazdász. Boros Imre megjegyezte, a bankrendszer lassan realizálja, hogy Magyarországon jó néhány kis-és középvállalkozás (KKV) működik, és ha a pénzintézetek meg akarnak élni, akkor érdemes a KKV-kel foglalkozniuk.

A közgazdász pozitívnak értékelte, hogy a bankrendszer tulajdonosi struktúrája is változott – ma már a tulajdonosok fele ugyanis magyar.

Van még mit tenni

Boros Imre szerint fontos szempont, hogy az előző időszakban, azaz 2010-től 2018-ig a gazdaság nagyjából felszívta a rendelkezésre álló munkaerőt – habár vannak még itt-ott lehetőségek – de úgy vélekedett, nem erre kell építeni, hanem arra, hogy a foglalkoztatott munkaerő egyre több értéket termeljen, amit elsősorban a kkv-knál kell elérni. Kiemelte, oktatásra, modernizációra, a saját tőke erősítésére, és a piaci kapcsolatokhoz történő segítségnyújtásra kell törekedni, főleg azért, mert a kkv-k adják a munkahelyek kétharmadát.

Megjegyezte, hogy az államigazgatásban is van még teendő: habár sokat javult az ügyintézés a kormányablakoknak köszönhetően, további változtatásokra van szükség.

A munka termelékenységét kell emelni

A munkaerőhiány csökkentéséről azt mondta, több intézkedés is megfigyelhető: nagyon jónak tartja, hogyha a nyugdíjasok szeretnének dolgozni, van rá lehetőségük, továbbá a közgazdász szerint a munka termelékenységét kellene emelni.

„Igazándiból a munka termelékenységét kell emelni: tehát a következő időszaknak arról kell szólni, hogy a gazdasági növekedés fő forrása a termelékenység emelése és a hatékonyságjavulás” – magyarázta Boros Imre.

Munkaadói tehercsökkenésre is lehet számítani

Arról is beszélt, hogy a következő időszakban valószínűleg várható még munkaadói tehercsökkenés is, hiszen az adók nagy részét a munkavállalók fizetik be, így az áfa, vagy a jövedéki adó.

Azzal kapcsolatban, hogy a Takarékbank nem zárja ki, hogy 5 százalék feletti legyen a növekedés, úgy vélekedett: a nemzetközi szervezetek Magyarország gazdasági növekedését az elmúlt években mindig alulmérték, azonban mára bebizonyosodott, hogy a magyar„unortodox” modell rendkívül jónak számít.