Új K+F központot hoz létre az Audi

 

Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatási-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen, hétfőn.

Elmondta: az e-motorok és új generációs belső égésű erőforrások kutatásával, fejlesztésével foglalkozó létesítményben harminc új fejlesztőmérnök kap állást. Hozzátette, a járműipar a magyar gazdaság zászlóshajója, amelynek termelési értéke először tavaly haladta meg a nyolcezermilliárd forintot, ezzel az ipari kibocsátás 28,7 százalékát adva. Szijjártó Péter közlése szerint a magyarországi járműipar exportja két százalékkal, belföldi árbevétele hét százalékkal nőtt, az export aránya pedig 91,8 százalék volt. Kifejtette, aki sikeres az autóiparban, az sikeres az új ipari korszakban is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/AP/Valentina Petrova)

Úgy vélte, Magyarország helyes döntést hozott akkor, amikor az autóiparra helyezte a fókuszt, hiszen aki a mostani, modern ipari korszakban autóipari beruházásokat tud magához vonzani, az sikeres tud lenni a teljesen új versenyfeltételeket támasztó, teljesen új technológiai megoldásokra épülő ipari korszakban is. Elmondta, negyedszázada kevesen gondolták, hogy az Audi mostanra nyolcmilliárd eurónál nagyobb összeget ruház be Magyarországon. Aláhúzta, közvetlenül több mint tizenkétezer, a beszállítókkal együtt harmincezer embernek ad munkát, a világ legnagyobb autóipari motorgyárát üzemelteti, és az ország egyik legnagyobb árbevételű és exportorientált cége. A miniszter „elképesztő sikersztorinak” nevezte az Audi negyedszázados győri jelenlétét.

Robotok dolgoznak az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzemében 2017. május 23-án (MTI Fotó: Krizsán Csaba)

Az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzeme (MTI-fotó: Krizsán Csaba)

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. ügyvezető elnöke arról beszélt: az Audi történelmet írt Magyarországon, amikor 1993-ban létrehozta első Németországon kívüli gyárát 65 ezer négyzetméteren, 700 alkalmazottal, napi kétezresre tervezett motorkibocsátással. Mint mondta, ma már 12 300-nál magasabb a munkatársak száma, akik tavaly – ötmillió négyzetméteren – 1 965 156 erőforrást és 105 491 autót állítottak elő. Közölte, fennállásának negyedszázada alatt a győri gyárban 33 millió motor és – a gyártás 1998-as indítása óta – 1,15 millió jármű készült.

A jövőről szólva kijelentette, „folytatjuk azt, amit a legjobban tudunk, motorokat és autókat gyártunk, a legmagasabb színvonalon”, jelezve, hogy ebben az évben kezdődik az elektromos erőforrások és a Q3-as modell sorozatgyártása Győrben. Achim Heinfling hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vállalatnak remek az együttműködése a várossal és a kormánnyal, és az ország kedvező gazdasági környezetének – benne az elkötelezett munkavállalóknak – komoly szerepe van abban, hogy az európai autógyártás egyik központja itt jött létre.

Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök, Borkai Zsolt, Győr polgármestere, Peter Kössler, az Audi AG termelésért felelős igazgatótanácsi tagja (MTI-fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely)

Borkai Zsolt, Győr polgármestere az eseményen kiemelte: az Audi 25 évvel ezelőtti döntésében fontos szerepet játszott, hogy a vállalat számított a magyar emberek szorgalmára, tehetségére, kitartására, a városban rejlő lehetőségekre. Hangsúlyozta, hogy mára a gazdaság mellett az Audi az élet számos területén jelen van a városban és együtt gondolkodik azzal, legyen szó a kultúráról, az oktatásról, a sportról vagy az egészségügyről. A polgármester kiemelte, ahhoz, hogy a vállalat és a város eredményesen működjön együtt, szükség volt a kormányzat megfelelő hozzáállására is, amellyel lehet közösen gondolkodni és cselekedni. Hozzátette, az Audi elkötelezett munkavállalói nélkül sem a gyár, sem a város, sem az ország nem lenne ennyire sikeres.