Magyarország 80 éve nyitotta meg határait a lengyel menekültek előtt

 

Nyolcvan éve, 1939. szeptember 18-án nyitotta meg határait Magyarország a második világháború kitörése, Lengyelország német lerohanása után hazájukból elmenekült több mint százezer lengyel előtt.

Lloyd George, Clemenceau és Wilson mennek 1919. május 7-én a versailles-i Trianon palota felé, ahol ezen a napon kezdték meg a versailles-i békeszerződés tárgyalását (Fotó: MTI, 1919)

Lloyd George, Clemenceau és Wilson mennek 1919. május 7-én a versailles-i Trianon palota felé, ahol ezen a napon kezdték meg a versailles-i békeszerződés tárgyalását (Fotó: MTI Reprodukció, 1919)

A hagyományosan jó lengyel–magyar politikai kapcsolatokban az első világháború után változások következtek be. A versailles-i békeszerződés révén Lengyelország 123 év után visszanyerte függetlenségét, Magyarország elveszítette területének kétharmadát. A két ország a következő időszakban különböző célokat követett: Varsót a status quo fenntartása, Budapestet az elveszített területek visszaszerzése vezérelte. A közeledés csak az 1930-as években kezdődött el, a két országnak 1939 márciusában lett ismét (180 kilométer hosszú) közös határa, amikor Csehszlovákia felbomlása után a magyar hadsereg bevonult Kárpátaljára.

Lengyelország helyzete a második világháborúban

A második világháború 1939. szeptember 1-jén tört ki, amikor Németország megtámadta Lengyelországot. A német hadigépezet négy hét alatt elfoglalta az ország nyugati részét, a keleti vajdaságok a szeptember 17-én (a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében) benyomuló szovjet csapatok ellenőrzése alá kerültek. A kilátástalan helyzetben lengyelek tízezrei próbáltak külföldre menekülni, s ezzel csak Románia és Magyarország felé próbálkozhattak.

Gróf Teleki Pál (1879-1941) politikus, miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja (Fotó: MTI)

Gróf Teleki Pál (1879-1941) politikus, miniszterelnök, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja (Fotó: MTI Reprodukció)

Az első lengyel menekültek szeptember 10-én érték el a magyar határt, számuk a katonai helyzet romlásával egyre nőtt. A lengyel kormány már szeptember 12-én segítséget kért, amelyet Magyarország politikai és humanitárius okokból is kötelességének érzett megadni. A határok hivatalos megnyitására szeptember 18-án Teleki Pál miniszterelnök személyes utasítást adott.

A Magyarországra érkezett menekültek számát 60 és 140 ezer közé teszik, de pontos adatok nincsenek. Ennek az az oka, hogy sokan csak továbbutaztak, s kezdetben nem működött a nyilvántartás és az igazolványok kiállítása sem. A menekültügy ilyen nagy számú ember fogadására, elhelyezésére és ellátására nem volt, nem lehetett felkészülve, ezért teljesen újra kellett szervezni a rendszert.

A lengyel menekültek befogadása

A katonai és a polgári menekültek fogadását a kezdetektől elkülönítve kezelték. A katonák számára 141 „fogolytábort” hoztak létre, a civileket a fővárosban és 114 településen szállásolták el. A katonák ügyeivel a Honvédelmi Minisztérium Baló Zoltán, majd 1943-tól Utassy Loránd ezredes vezette XXI. ügyosztálya foglalkozott, míg a civilekkel a Belügyminisztérium közbiztonsági osztályán a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság, illetve a IX. szegény ellátási általános segélyezési osztály.

Ez utóbbi helyettes vezetője, majd 1941 júniusától vezetője Antall József miniszteri tanácsos (néhai Antall József miniszterelnök apja) volt, aki a lengyel menekültek ügyeit az 1944. évi német megszállásig intézte. A lengyel részről megalakult polgári bizottságot a később „lengyel Wallenbergként” ismert Henryk Slawik újságíró és diplomata vezette.

Polgári és katonai menekültek

A befogadott polgári menekültek (köztük több ezer zsidó) szabadon közlekedhettek, pénzsegélyt kaptak, napidíjuk havi összegét az átlagjövedelemhez igazították. Sőt, 1940 tavaszától mindenkinek biztosították a munkavállalás lehetőségét és az oktatást, ami messze túlhaladta a genfi egyezményben előírtakat. A lengyel menekültek számára nem csupán elemi iskola létesült, hanem Varga Béla plébános szervezésében Balatonbogláron gimnázium és líceum is; a kontinensen akkor ez volt az egyetlen lengyel nyelvű és tanrendű középiskola, mert Hitler a lengyelországiakat mind bezáratta.

A katonai menekülteket nem hadifogolyként, hanem kényszerlakhelyre telepített külföldi internáltként kezelték. Szabad kijárásuk volt, később munkavállalási lehetőséget kaptak. A német titkosszolgálat előtti teljes titoktartással úgynevezett „konspirációs pontokat” hoztak létre, hogy a Franciaország felé irányuló emigrációt segítsék, a kimenekítetteket papírokkal, ruhával, pénzzel és vonatjeggyel látták el. A kezdeti 141 táborból fél év után már csak 21 maradt meg.

Német katonai járművek Budapesten. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen (Fotó:  MTI)

Német katonai járművek Budapesten. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen (Fotó: MTI Reprodukció)

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után elkezdődött a legálisan működő lengyel szervezetek és táborok felszámolása, a menekültek letartóztatása, koncentrációs táborba hurcolása, esetenként kivégzése. Id. Antall Józsefet a lengyel polgári bizottság teljes vezérkarával együtt ugyancsak letartóztatták. Antall megmenekült, mert a kínzások ellenére sem vallott rá senki, de a mintegy 30 ezer embert megmentő Henryk Slawik a mauthauseni táborba került, ahol kivégezték. Antall és Slawik 1990-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézettől posztumusz Világ Igaza elismerést kapott, Budapesten és Varsóban is emlékművük áll.

Az utolsó lengyel csoport

A második világháborút túlélő utolsó lengyel csoport a Lengyel Hazatelepítési Misszió szervezésében 1946. augusztus 10-én hagyta el Magyarországot, de olyanok is voltak, akik véglegesen itt telepedtek le. A Rákosi-korszakban Baló Zoltán ezredest osztályellenségnek minősítették, nyugdíjától is megfosztották, Utassy Loránd ezredest lefokozták és családjával a Hortobágyra deportálták, Antall Józsefet kényszernyugdíjazták, Varga Béla a letartóztatás elől az Egyesült Államokba menekült.

Grzegorz Lubczyk újságíró volt budapesti lengyel nagykövet 2012-ben Wegierskie serce (Magyar szív) című dokumentumfilmjével állított emléket a lengyeleknek nyújtott magyar segítségnek, mert egyetlen nép és társadalom sem tanúsított olyan együttérzést és nyújtott olyan nagy támogatást a lengyeleknek, mint a magyarok. Filmje az általa és felesége által összeállított Emlékezés – Pamiec – lengyel menekültek Magyarországon 1939–1946 című korábban megjelent kétnyelvű (lengyel–magyar) album törzsanyagára épült.

A címlapfotó illusztráció.