A lakosság közel fele helytelenül kezeli az e-hulladékot

 

Bár a többség nyitott a szelektív gyűjtésre, az elektronikai eszközökből származó hulladékokat a lakosság csaknem fele rosszul helyezi el – derül ki a MediaMarkt országos felméréséből.

Az áruházlánc csütörtöki közleménye aggasztónak nevezi, hogy tízből négyen az utcára teszik ki az e-hulladékokat, miközben a műanyagot az emberek háromnegyede, a papírt a kétharmada szelektíven gyűjti. Előbbiek túlnyomó része lomtalanításkor szabadul meg az elektronikai eszközöktől, kisebb részük pedig azon kívül is kirakja, vagy a kukába dobja a fölöslegessé vált készülékeket.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A megkérdezettek 20 százaléka mondta azt, hogy nem tud a megfelelő elhelyezéssel foglalkozni, 15 százalékuknak állítólag nincs erre ideje, további 22 százalék pedig arra hivatkozott, hogy nem tudja, hova vihetné az e-hulladékot.

A tájékozatlanság miatt a közlemény kiemelte, hogy az értékesítők 2004 óta kötelesek ingyen visszavenni a vásárlóktól az új készülékkel azonos használati célú, régi berendezéseket. Az üzletlánc 32 üzletében biztosít erre lehetőséget, de az új termékek házhoz szállításakor is elviszik a használt készülékeket, és emellett évente körülbelül 1000 tonna e-hulladék feldolgozásáról is gondoskodik.

A címlapfotó illusztráció.