Novák: A Fidesz kezdeményezte néppárti tagságának felfüggesztését

 

A Fidesz kezdeményezte tagsága felfüggesztését az Európai Néppártban (EPP), mert úgy gondolja, el kell gondolkodni a közös jövőn – közölte a nagyobbik kormánypárt külügyekért felelős alelnöke.

Novák Katalin azt mondta, el kell gondolkodni azon, milyen Európában szeretnénk élni, és azon is, hogyan tudja a Fidesz képviselni a magyarok érdekeit, mert fontos, hogy az Európai Unión belül a magyarok megmaradhassanak magyaroknak. A Fidesz olyan Európát szeretne, ahol nincs kettős mérce az uniós tagállamok között, ahol biztonság van, amely nem migránskontinens, és ahol a keresztény kultúra virágozni tud – hangsúlyozta.

Az alelnök úgy fogalmazott, az Európai Néppárt vizsgálata alatt Magyarország célja, hogy eloszlassa „az álhíreken alapuló legendákat”, amelyeket Magyarországról szőnek, ezért első lépésként a néppárt által létrehozott, három EPP-képviselő alkotta – háromtagú tanácsnak egy 130 oldalas dokumentumot küldenek, amelyben pontról pontra cáfolják a vádakat. A fő feladat azonban nem a védekezés, hanem a jövőről való gondolkodás – emelte ki.

Novák Katalin a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a Fidesz és az Európai Néppárt nem ért egyet a családi értékek és a keresztény kultúra védelmének fontosságában, valamint a bevándorlás kérdésében sem. Ezekről az értékekről azonban nem szabad és a Fidesz pedig nem is fog lemondani – közölte.