A demokráciában teljesen elfogadhatatlan Karácsony Gergely hozzáállása

 

Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelöltek voltak a Kossuth Rádió és az M1 vendégei pénteken. A közmédia Karácsony Gergelyt, az ellenzék jelöltjét is meghívta a műsorba. A politikus először elfogadta a meghívást, majd miután megtudta, hogy Puzsér Róbert és Berki Krisztián is vendég lesz, lemondta a szereplést.

Puzsér Róbert a Sétáló Budapest programját ismertetve elmondta, hogy a világ számos nagyvárosának központjából kitiltották a gépkocsi forgalmat, az embereknek pedig nem volt más választásuk, mint lerakni az autót és átváltani a tömegközlekedésre. Kifejtette azt is, hiába a nemzetközi elismerések, amelyek szinte egymásba érnek az elmúlt időszakban, ő itt él, és szerinte Budapest élhetetlen.

Berki Krisztián pedig többek között arról beszélt, hogy megválasztása esetén a közösségi közlekedés ingyenesen jár majd a budapestieknek, amelynek költségeit banki jutalékokból fedezné. A parkolóhelyeket pedig pályázatok keretében szétosztaná a családok között, működtessék és szedjék be ők a díjakat.


Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt, Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s képviselője, az ellenzék II. kerületi közös polgármesterjelöltje és Szalai Kriszta színész, írónő, II. kerületi képviselőjelölt (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Csak a pénz miatt nem mondott le Zugló vezetéséről

Azt is elmondta, hogy Karácsony Gergely sem miniszterelnök-jelöltként tavasszal, sem pedig most főpolgármester-jelöltként nem mondott le polgármesteri tisztségéről. Szerinte azért, mert amíg csak lehet, fel akarja venni a havi juttatást. 

Az, hogy Karácsony Gergely nem fogadta el a meghívást, és nem jelent meg a műsorban, nem más, mint liberális intolerancia és gőg – jelentette ki Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Szerinte ez nemcsak egy gyáva dolog Karácsony részéről, de visszataszító, és a demokráciában egy

teljesen elfogadhatatlan hozzáállás részéről.

Rotyis Bálint, a Médianéző elemzője az előválasztásokra emlékezett vissza. Mint mondta, az előválasztás nem egy kötelező forma, ez a pártok közötti megegyezésen alapul. De a főpolgármesteri pozícióért folytatott küzdelemben, ha minden törvényi feltételt rendben találnak, az összes jelölt egyenrangúnak számít – magyarázta.

Úgy véli, Karácsony Gergely megnyilvánulása abból a szempontból is nehezen értelmezhető, hogy a többi politikussal ellentétben – kivétel ez alól Tarlós István jelenlegi főpolgármester – kisebb előnnyel indul, hiszen ő Zugló polgármestere. Rotyis Bálint szerint ez egy kitűnő lehetőség lett volna, hogy elmondja, milyen eredményeket és változásokat ért el a kerületben, de úgy tűnik a politikus nem kívánt élni ezzel az alkalommal.

Nem sikerült Zuglóból mintakerületet létrehozni

Megjegyezte, itt valószínűleg arról van szó, hogy mégsem sikerült azt a fajta mintakerületet létrehoznia Zuglóban, mint amilyet eltervezett, és ezért kerüli azokat a helyzeteket, ahol színt kellene vallania.

Érdekes volt megfigyelni, hogy két nem túl esélyes főpolgármester-jelölt hogyan próbálja elhitetni a választópolgárokkal azt, hogy ők lesznek majd az önkormányzati választások nyertesei – erről beszélt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója az M1 műsorában.

Mint mondta, Berki Krisztián szerint már csak néhány napot kell aludni, és átveszi a hatalmat, de Puzsér Róbert is öt évre tervez. Ugyanakkor azt nem tudták megmondani, hogy az első száz napban mit fognak tenni – jegyezte meg. Hangsúlyozta, a közvélemény-kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy

a két jelöltnek semmi esélye arra, hogy választást nyerjen.

A népszerűségi indexek mutatói valószínűleg már nem fognak sokat változni a választásokig, de ez függ a kampányhajrától és attól, hogy ki milyen stratégiát választ majd – mondta el. Mint látható, Karácsony Gergely például az ellenzéki választópolgárok mozgósítására koncentrál és egy Fidesz-ellenes kampányt folytat, ez azonban nem látszik túl sikeresnek – jegyezte meg.

Tarlós kampánya az alkalmasságról szól

Ezzel ellentétben Tarlós István egy olyan kampányt folytat, ami az alkalmasságról szól, illetve arról, hogy ki képes a város vezetésére. Hangsúlyozta, a felmérések szerint ez nemcsak sikeres, de a Fidesz támogatottságánál is nagyobb esélyeket ad a hivatalban lévő főpolgármesternek.

Puzsér Róbert és Berki Krisztián pedig az értelmiségi és a kevésbé értelmiségi szórakoztatásra helyezi ki a kampányt, és abban reménykednek, hogy lesznek olyan választópolgárok, akik az ellenzéki jelöltben nem bíznak kellőképpen, és inkább a szimpátiájuk alapján szavaznak – tette hozzá Mráz Ágoston Sámuel.

Továbbra is Tarlós István vezet

A Nézőpont Csoport közvélemény-kutatása szerint változatlanul őrzi vezető helyét a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben Tarlós István. A hivatalban lévő városvezető egyedül begyűjtené a szavazatok felét. A biztos szavazók körében Karácsony Gergely eredménye nem változott, 42 százalékon áll. Az aktívan kampányoló Puzsér Róbert 7 százalékot kapott, Berki Krisztián pedig egy százalékon áll.


A Kossuth Rádió Ütköző című műsora