Alig néhány óra alatt összegyűltek Tarlós István ajánlásai

 

Alig néhány óra alatt összegyűltek Tarlós István, a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármester-jelölt ajánlásai – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kocsis Máté közölte: az induláshoz szükséges ajánlások több mint kétszeresét, több mint 12 ezer aláírást hétfő délelőtt adják le a Nemzeti Választási Irodán, ahol ezt követően hivatalosan is nyilvántartásba tudják venni a jelenlegi főpolgármestert, elsőként a jelöltek közül.

A politikus szerint ez világosan mutatja, hogy Tarlós István élvezi a budapestiek támogatását és a főváros lakói értékelik a főpolgármester elmúlt kilenc évben végzett munkáját. A Fidesz fővárosi elnökeként Kocsis Máté elmondta: bár Tarlós István nem tartozik a kormánypárt kötelékébe, az elmúlt kilenc évben „vitán felül álló” eredményeket ért el.

Hozzátette: 2010 előtt korrupciós botrányoktól volt hangos a főváros, köztük az akkori városvezetéshez kötődött Magyarország történetének legnagyobb korrupciós botránya is – utalt az akkor még befejezetlen 4-es metró ügyére.

Rendőrségi eljárások

A kormánypárti politikus azt mondta, nem volt olyan közszolgáltató vállalat Budapesten, amelynek működésével kapcsolatban 2010 után ne indultak volna rendőrségi eljárások.

„Ezekben az ügyekben tett rendet erős kézzel Tarlós István” – mondta Kocsis Máté, azt is kiemelve, hogy a Fidesz-KDNP a jövőben is támogatni fogja Tarlós István munkáját.

A Fidesz fővárosi aktivistái tovább folytatják a támogató aláírások gyűjtését, mert szeretnének minden budapestit tájékoztatni az elmúlt kilenc év eredményeiről – jelezte, rámutatva arra: „önmagáért beszél, hogy a főváros biztonságos, rendezettebb és fejlődő város lett”.

A bizalom jele

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az ajánlásokat megköszönve arról beszélt, ez a támogatás annak a bizalomnak a jele, amit 2010 óta kétszer is megadtak Tarlós Istvánnak, aki ezzel a bizalommal élni is tudott.

Tarlós István azt is bebizonyította, hogy a legalkalmasabb ember Budapest vezetésére, hiszen a főváros az elmúlt kilenc évben békében és nyugalomban fejlődhetett, amihez a főpolgármester a kormánytól is tudott támogatást szerezni – érvelt Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

A magyar főváros az egyik legélhetőbb és legvonzóbb hely Európában – mondta a főpolgármester-helyettes, felidézve, hogy Budapest nyerte el a Legjobb úti cél díját 2019-ben.

Biztonságban van a főváros

Ezen eredmények eléréshez szükség volt és a jövőben is szükség lesz egy „erős és határozott” vezetőre, akinek Budapest érdekei a legfontosabbak. „Aki, ha kell, képes együttműködni a kormánnyal, azonban, ha a város érdekei azt kívánják – Budapest érdekében – fel tudja emelni a hangját is” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Alexandra, majd hangsúlyozta: Tarlós István ilyen vezető.

Rámutatott: Tarlós István kezében biztonságban van a főváros jelene és jövője is. A főpolgármester-helyettes az októberi helyhatósági választások tétjének nevezte, hogy Budapest továbbra is a folyamatos fejlődés, építkezés és a kiszámítható gazdálkodás útján maradjon.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra  úgy fogalmazott: „a nagyszámú ajánlások azt bizonyítják, hogy a budapestiek nem szeretnék viszontlátni a városnak káros, egyéni politikai ambíciókat szolgáló botránypolitizálást”.