Továbbra sem zökkenőmentes a Jobbik és a baloldali pártok együttműködése

 

Újpesten egy MSZP-s politikus azért mondott le a párttagságáról, mert a szocialisták együttműködnek a „szélsőjobboldali Jobbikkal”. Hajdúszoboszlón az okozott válságot a helyi jobbikos szervezetben, hogy a pártvezetés parancsára a baloldali polgármesterjelöltet kellene támogatniuk – közölte az M1 Híradója.

Bemutatkoztak az ellenzéki képviselőjelöltek Egerben, a hevesi megyeszékhelyen a Jobbik összefogott a baloldallal, közös polgármesterjelöltjüknek pedig a jobbikos Mirkóczki Ádámot nevezték meg. A pártok delegáltjai azonban nem a saját logójuk alatt, hanem egy a választásra létrehozott egyesület színeiben indulnak. Mirkóczki Ádám arról beszélt, hogy bár több helyen is problémás az összefogás, de ők kitartottak.

Hajdúszoboszlón például a Magyar Nemzet értesülései szerint éppen azért oszlathatja fel magát a Jobbik helyi szervezete, mert a párt országos elnöksége – rajtuk átlépve – úgy döntött, hogy a baloldal polgármesterjelöltjét támogatja. Szerintük a Jobbik cserben hagyta a hajdúszoboszlói tagokat, ezért a szervezet kilépett a pártból.


Újpesten az Magyar Szocialista Párt több tagjának pedig a Jobbikkal való összefogásból lett elege, ezért ott is többen kilépnek. Csóka János Pál a párt nemzetiségi tagozatának alelnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a szocialisták együttműködnek a szélsőjobboldali nézeteiről ismertté vált Jobbikkal.

Csóka János Pál szerint sokan azzal sem értenek egyet, hogy az MSZP Újpesten átjátszotta pozícióit a Demokratikus Koalíciónak, és lemondott arról is, hogy országgyűlési képviselőjelöltet indítson a körzetben.