Nem lesz hosszú távú az MSZP és a Párbeszéd közötti szövetség

 

Egyre szürreálisabb képet fest a magyarországi ellenzék állapota az európai parlamenti választás közeledtével. Vezető politikusai minden aggály nélkül teregetik ki a közös szennyest és kritizálják egymást naponta, majd másnap reggel közösen állnak ki, és tájékoztatják a közvéleményt kölcsönös és megbonthatatlan barátságukról, a lehető legszélesebb egyetértésükről és legmélyebb együttműködésükről.

Mint kiderült, Jávor Benedek kapta meg a negyedik helyet a Tóth Bertalan vezette közös MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listáján, ám a listát még a Párbeszédnek is jóvá kell hagynia – jelentette ki Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója az M1 Szemtől szembe című műsorában, hozzátéve, lehetnek még „csavarok” ebben a rendszerben.

Az MSZP és a Párbeszéd politikusai ugyanis viharos kapcsolatot ápolnak. Míg a sajtótájékoztatókon és rendezvényeken együtt szerepelnek, és egymás mellett állnak ki, később már arról lehet olvasni, hogy egymásnak feszülnek, és üzengetnek például a budapesti parkolási rendszer ügyében – mondta el.

Nem lesz hosszú távú az együttműködés

A szakértő úgy véli, a párbeszédes Jávor Benedek európai parlamenti széke egyáltalán nem garantált, amely valamilyen szinten érthető az MSZP részéről, de a Párbeszéd oldaláról azonban már nem feltétlenül. Boros Bánk Levente szerint ez a helyzet leginkább „kényszerházassághoz” hasonlít, amelyben egyik fél sem érzi jól magát. Hozzátette, ez az „egyesülés” nem marad meg hosszú távon.

Rendkívül gyorsan változik a helyzet az ellenzék soraiban, ahol a pártügyekben már a nemzeti oldalon is vannak események – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a műsorban. Hozzátette, szinte percről percre változnak az erőviszonyok az ellenzéki oldalon. Egyik nap megjelenik egy antiszemita videó, amely a Jobbikot gyengíti, most pedig Karácsony Gergely zuglói polgármester parkolási botránya kavarta fel a szálakat.

Az LMP és a Momentum is helyhez juthat?

Megjegyezte, egy, a napokban nyilvánosságra került közvélemény-kutatás szerint az LMP és a Momentum is megszerezhet egy-egy képviselői helyet. Ez azért fontos, mert ha ez valóban megvalósul, és a DK is stabilan hozza azt a két helyet, amit a pártnak jósolnak a mandátumbecslések, akkor az MSZP–Párbeszédnek már nem sok hely marad.

Úgy véli, a Párbeszéd tekintetében egyébként Jávor Benedek pozíciói rendkívül erősek, a politikus határozottan ragaszkodik európai parlamenti helyéhez. Hozzátette, lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de az Európai Parlament a közelmúltban ismerte el Jávor Benedek környezetvédelmi fronton véghezvitt tevékenységét is, és emiatt az EP úgy gondolhatja, hogy erős politikus esne ki a belső pártviták okán a párt részéről.

Történelmi vereséget hozott az első együttműködési kísérlet

Boros Bánk Levente felidézte, hogy az MSZP-nek és a Párbeszédnek már volt egy együttműködési kísérlete a tavalyi áprilisi választásokon, amikor az MSZP gyakorlatilag importált egy miniszterelnök-jelöltet, miután saját jelöltjüket, Botka Lászlót politikai értelemben „kivégezték”. Helyére akkor Karácsony Gergely került, akivel az élen történelmi vereséget szenvedtek a tavalyi országygűlési választásokon – emlékeztetett a szakértő.

Szerinte az MSZP inkább már az őszi önkormányzati választásokra készül, és csak azért van rászorulva a Párbeszédre, mert saját politikusai közül nem tud főpolgármester-jelöltet állítani, ezért eltekint a Jávor Benedek által elfoglalt helytől.

A főpolgármesteri választással kapcsolatban kifejtette, minél közelebb kerülünk annak dátumához, annál jobban merül majd fel a felkészültség és a képesség kérdése. Amikor majd dönteni kell, hogy ki legyen az új főpolgármester, az emberek arra fognak szavazni, akiről elhiszik, hogy képes irányítani a fővárost.

Nem működik a két párt szövetsége

Ifj. Lomnici Zoltán beszélt a napokban kirobbant zuglói parkolási ügyről is. Ennek kapcsán elmondta, ez az MSZP–Párbeszéd együttműködéséről is egyfajta bizonyítványt állít ki, hiszen a közös EP-listát állító pártszövetség kerületi szinten nem tud együttműködni. Ez is azt mutatja, hogy nem működik a két párt szövetsége, és ennek meglesznek a következményei a jövőre nézve is.