A német uniópártokon múlhat a Fidesz néppárti tagsága

 

Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint leginkább a német uniópártokon múlik, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztik-e az Európai Néppárt szerdai ülésén.

Törcsi Péter az M1-en szerdán azt is mondta, hogy az elmúlt kilenc év azt mutatja, ha a Fidesz nehéz helyzetbe került, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CDU) általában kiállt mellette.

Kiemelte: a helyzet bizonytalan, mivel eddig egyik német párt vezetője sem közölte, hogy miként voksol majd, illetve mire biztatja delegáltjait. Azért is nehéz megjósolni a szavazás eredményét, mert a felfüggesztést kezdeményező 12 tagpárton kívül kevesen nyilatkoztak arról, hogy támogatják-e a Fidesz elleni indítványt – vélekedett.

Az Európai Néppárt 80 pártot tömörít, a kapcsolódó szervezetek delegáltjaival együtt 238 szavazat dönt arról, hogy maradhat-e a nagyobbik magyar kormánypárt a néppártban – mondta Törcsi Péter.

A címlapfotó illusztráció.