Ismét több ellenzéki politikus foglalt állást az összefogás mellett

 

Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbikkal való együttműködés ígéretes, mert amikor egy színpadon állnak, nem szoktak vállalhatatlan dolgokat mondani. A Liberálisok két társelnökét viszont már megosztja a Jobbik. Sermer Ádám nem, míg Bősz Anett bizonyos ügyek mentén közösködne a Jobbikkal. A Párbeszéd továbbra is szövetségpárti. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a baloldal most azokkal fog össze, akiket néhány éve még nácinak nevezett – közölte az M1 Híradó.

Önállóan indul a DK az EP-választáson – jelentette be Gyurcsány Ferenc az Inforádió műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke azt is elmondta, hogy a párt listáját nem ő vezeti majd. Kitért arra is, hogy párbeszéd zajlik a politikai szereplők között a választásra történő mozgósításról, az együttműködést ugyanis szerinte folytatnia kell az ellenzéknek.

Gyurcsány Ferenc a Jobbikkal való együttműködést is ígéretesnek nevezte. Úgy véli, amikor egy színpadon állnak, egyetlen vállalhatatlan mondat sem hangzik el. Hozzátette viszont azt is, hogy a közös ellenzéki akciók szerinte még nem jelentenek szövetségkötést – hangzott el az M1 Híradójában.

A DK-n kívül önállóan indul az európai parlamenti választásokon a Momentum és a Jobbik is.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke csütörtökön azt mondta, hogy az országgyűlési választáshoz hasonlóan most is az utolsó pillanatra hagyják a listaállítást, de mint mondta, napokon belül meglesz a jelöltjeik sorrendje. Az ellenzéki együttműködés kapcsán pedig úgy fogalmazott, szerinte ő volt az első, aki leszögezte, nem lesz „szivárványkoalíció”.

A Párbeszéd ugyanakkor továbbra is örülne az összellenzéki szövetségkötésnek.

Eddig szinte kizárólag a Liberálisok főpolgármester-jelöltje zárta ki a Jobbikkal való együttműködést. Sermer Ádám többször is úgy fogalmazott, hogy nem lehetnek toleránsak a náci ideológia mai követőivel szemben.

Párttársa, Bősz Anett a Kossuth Rádióban cáfolta, hogy feszültség lenne emiatt kettejük között, és bár a szélsőségeket ő sem tartja elfogadhatónak, szerinte van olyan együttműködés, ami a politikai törésvonalakon is átível.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Jobbikkal történő együttműködésről a Kormányinfón azt mondta, a magyar baloldal most azokkal fog össze, akiket néhány éve még ők neveztek nácinak.