Nem zárta ki a szocialisták és a Jobbik együttműködését Timmermans

 

Nem tiltotta meg Frans Timmermans, az európai szocialisták Magyarországon kampányoló csúcsjelöltje, hogy az MSZP és a Jobbik együtt dolgozzon bizonyos ügyekben. Bár azt többször hangsúlyozta az elmúlt két napban a holland politikus, hogy ő nem köt szövetséget a szélsőjobbal, de nem zárta ki, hogy legyen együttműködés a szocialisták és a Jobbik között – közölte az M1 Híradója.

Az MSZP-kongresszusán felszólaló bevándorláspárti politikus szerint gazdagabbá és erősebbé tenné Magyarországot, ha beengedne más vallású embereket.

Díszvendégként vonult be a kongresszusra

Díszvendégként és testőrei kíséretében vonult be az MSZP szombati kongresszusára az európai szocialisták csúcsjelöltje. Frans Timmermans felszólalásában egyebek mellett a sajtószabadság fontosságát is hangsúlyozta.

„Követeljük a sajtószabadságot, hogy az újságírók azt írhassák le, amit szeretnének” – mondta a politikus tapsvihar kíséretében. A sajtószabadság fontossága ellenére az M1 hiába kereste hivatalos úton Frans Timmermanst, nem adott interjút a közmédiának.

Az M1 szerette volna megkérdezni a politikustól, hogy mit gondol a baloldal és az antiszemita múltú Jobbik együttműködéséről, valamint, hogy megválasztása esetén támogatná-e Soros György nyitott társadalommal és határok nélküli Európával kapcsolatos nézeteit.

Illetve azt is megkérdezte volna az M1, hogy szerinte felvet-e kétségeket az, hogy párhuzamosan kampányol Magyarországon, miközben az Európai Bizottság első számú alelnökeként a „szerződések őrének” kellene lennie. Valamint arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen minőségben jelent meg Magyarországon, úgy mint csúcsjelölt, vagy mint bizottsági alelnök – hangzott el az M1-en.

Nem nyilatkozott a közmédiának

Az M1 megkeresésére Frans Timmermans sajtómunkatársa azt válaszolta, hogy hosszú interjúra biztosan nem lesz lehetőség, majd azt kérte, egyeztessenek az MSZP-vel, hogy a kongresszus után tudnak-e kérdezni a politikustól.

A helyszínen a szocialisták sajtósa úgy fogalmazott: az európai szocialisták csúcsjelöltje csak az előre kiválasztott orgánumoknak nyilatkozik, vagyis – mint mondta – azoknak, akiket szeretnek.

Végül Frans Timmermans beszéde után elvonult az RTL Klub stábjával, és velük tartott az a gimnazista is, aki az ellenzéki tüntetéseken trágár szavakkal beszélt a kormánypártokról.

Szociáldemokrata vezetőként nem fogadná el a szélsőjobb támogatását

A baloldali politikus pénteken, Magyarországra érkezése után nem sokkal, az ATV-ben is nyilatkozott.

„Ami az európai szocialistákat illeti, nem fogjuk elfogadni semmilyen radikális jobboldali párt támogatását ahhoz, hogy én az Európai Bizottság elnöke legyek” – nyilatkozta a műsorban Timmermans.

Azt mondta: szociáldemokrata vezetőként soha nem fogadná el a szélsőjobb támogatását. Azt ígérte, hogy az MSZP és a Jobbik formálódó szövetségét tisztázni is fogja a szocialistákkal. „Tudnom kell biztosan azt is, hogy ők mit akarnak tenni, de biztos vagyok benne, hogy nem fognak szövetséget alkotni a Jobbikkal az európai választásokra” – mondta.

Abban ugyanakkor nem látott semmi kivetnivalót, hogy az ellenzék bizonyos ügyekben együtt dolgozzon.

Szombati beszédében már egy szót sem ejtett az MSZP Jobbikkal történő szövetségkötéséről, csak annyit mondott, hogy az Európai Bizottság elnökeként nem kötne megállapodást a szélsőjobboldallal.

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

„Szeretném az MSZP számára leszögezni, hogy én személy szerint soha nem fogok beleegyezni a szélsőjobboldallal való szövetségkötésbe” – fogalmazott Frans Timmermans, aki a szocialista küldötteknek is ecsetelte a Soros György által képviselt nyitott társadalmak előnyeit. Szerinte a legjobb dolog, ami történhet Magyarországgal, ha nyit Európa, és a világ felé.

Több évtizede ápol jó kapcsolatot Soros Györggyel

„Együtt lenni különböző vallású, különböző nemzetiségű emberekkel nem jelent fenyegetést az identitásra, hanem gazdagabbá, erősebé teszi azt. A legrosszabb dolog, ami történhet, hogy Magyarország elszigeteli magát Európa más részétől” – hangsúlyozta Frans Timmermans, aki több évtizede különösen jó kapcsolatot ápol Soros Györggyel is.

Az ATV-ben el is mondta, hogy néhány hónapja ismét találkozott a milliárdos tőzsdespekulánssal. Frans Timmermans hozzátette: soha nem rejtette véka alá, hogy találkozgat Soros Györggyel, és nem is érti, miért kellene ezt tennie – közölte az M1 Híradója.

Választ vár a Fidesz Timmermanstól

A Fidesz felszólította a szocialista csúcsjelöltet: tegye világossá, hogy elfogadható-e az MSZP és a „zsidózó” Jobbik bármiféle együttműködése.

Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató azt is megismételte, hogy Frans Timmermans Soros György embere, a bevándorláspártiak listavezetője, aki bevándorlóországgá tenné Magyarországot is, ebben pedig szövetségese az MSZP és a többi ellenzéki párt.

Az MSZP nem tekinti véglegesnek az EP-listáját

„Szerencsés esetben öt órakor már Diósgyőrben lehet szurkolni a Honvédnak” – így reménykedett a szocialisták bizottsági elnöke, hogy gyorsan túl lesznek a döntéseken. Az MSZP szombati kongresszusán a párt tagjai az EP-listáról voksoltak – számolt be az M1 Híradója.

A névsorról sajtóhírek szerint pénteken még hevesen vitáztak. Többen ugyanis azt szerették volna, hogy a listát ne az eddig első helyre sorolt Ujhelyi István, hanem a pártelnök, Tóth Bertalan vezesse.

A Pesti Srácok arról írt, hogy Ujhelyi Istvánt azért nem támogatták, mert kompromittálhatónak tartják. A politikus szerint viszont a párt a második hellyel elismeri az eddigi munkáját. Az EP-lista első helyére kerülő pártelnök, Frans Timmermans, az európai szocialisták csúcsjelöltjének kíséretében vonult be a szombati kongresszusra.

Védik a Jobbikkal való együttműködés tervét

Bár a holland politikus kifejezetten jelezte, hogy ő nem kötne szövetséget a szélsőjobboldallal, Tóth Bertalan a jelek szerint az antiszemitizmus kapcsán nem a lehetséges szövetségesükre, a Jobbikra, hanem a kormányra gondolt.

Kunhalmi Ágnes választmányi elnök is védte az elmúlt hetekben a Jobbikkal való együttműködés tervét. Szerinte nem ők és a Jobbikkal szövetséget sürgető Karácsony Gergely, hanem a kormány az antiszemita.

Mindeközben Karácsony Gergely ezúttal is az összellenzéki együttműködést hirdette. A Karácsony Gergely vezette Párbeszéddel az MSZP már biztosan közösen indul az európai parlamenti választásokon.

A szocialisták névsorát végül a pártelnök jelentette be, aki maga került a lista élére. Ujhelyi István csak a második lett, Szanyi Tibor pedig a harmadik helyet kapta. A szocialisták ugyanakkor jelezték: a listához a többi párt az utolsó pillanatig csatlakozhat – hangzott el az M1 Híradójában.