Jönnek-mennek a tagok a Jobbikban

 

Halálos ölelés a Jobbiknak, hogy összeállt a balliberális pártokkal – mondta Volner János, aki nemrég hagyta ott a pártot. Szerinte egyre többen hagyják el a Jobbikot, mára legfeljebb ezer aktív tagja lehet. A jelenlegi pártvezetés szerint azonban ez egy természetes folyamat.

Már nincs esély a balrafordulás visszafordítására – mondta az M1 Híradónak az immár exjobbikos veszprémi alapszervezeti elnök. Sárándi Balázzsal együtt heten, köztük önkormányzati képviselők hagyták ott a pártot. Tíz évet politizáltak a Jobbikban, de szerinte kilopták a pártot alóluk, az utolsó csepp a pohárban pedig Volner Jánosék távozása volt.

Sárándi Balázs a Magyar Idők megkeresésére elmondta: önkormányzati mandátumukat nem adják vissza a Jobbiknak, hiszen ezért ők dolgoztak meg. A jövőben pedig függetlenként politizálnak tovább. A lap emlékeztet, hogy az elmúlt fél évben négy országgyűlési képviselő távozott a frakcióból, számos polgármester hagyta ott a Jobbikot, összesen több mint 130 önkormányzati mandátumot veszítettek.

Összeálltak a balliberális pártokkal

Az elmúlt hetekben több tag is kifakadt a Jobbik politikájára, miután együtt vonultak utcára a 2010 előtt kormányzó balliberális pártokkal.

Majd január elején ott állt az Országház lépcsőjén a jobbikos Jakab Péter is, miközben Gyurcsány Ferenc és több ellenzéki politikus közösen tett esküt.

A Jobbik alelnöke csütörtökön leszögezte, hogy nem lépnek – ahogy fogalmazott – szivárványkoalícióra a balliberális pártokkal. Z. Kárpát Dániel a kilépésekkel kapcsolatos újságírói kérdésekre csak annyit mondott, hogy szerinte ez a világ legtermészetesebb folyamata.

Gyarapodik a Mi Hazánk Mozgalom

Az exjobbikos Volner János szerint viszont nincs többezres tagsága a Jobbiknak, a megmaradt szimpatizánsok pedig csendesen elvándorolnak a balliberális fordulat miatt.

Volner János becslése szerint volt pártjának mostanra mindössze ezer aktív tagja lehet. Az exjobbikosok által életre hívott Mi Hazánk Mozgalomba pedig szerinte már háromezren is jelentkeztek.