MSZP: Az ellenállás minden formáját igénybe kell venni

 

Az MSZP választmánya felhatalmazta helyi szervezeteit és politikusait, hogy az ország bármely pontján részt vegyenek a munka törvénykönyvének módosítása ellen szervezet demonstrációkon, és segítsék a szakszervezeteket. A párt ezt azzal indokolja, hogy az ellenállás minden formáját igénybe kell venni.

Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke egy szombati, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kormány elvette a munkavállalóktól a cafeteriát, aztán eltörölte a lakástakarék-pénztárak állami támogatását. A munka törvénykönyvnek módosításával, a „rabszolgatörvénnyel” pedig évi négyszáz túlórára szeretné kötelezni az embereket, úgy, hogy „három év múlva talán megkapják a fizetésüket” – tette hozzá.

Ezek az intézkedések egyértelművé tették, hogy a jobboldali, „már-már szélsőjobboldali” kormány gyűlöli a munkásokat – fogalmazott. A politikus felszólította a kabinetet, hogy vonja vissza ezeket az intézkedéseket. Ha nem teszi meg, akkor mindenért, ami ezután történni fog, Orbán Viktor és a kormány a felelős – szögezte le.

A tüntetésekről azt mondta, hogy az embereknek kinyílt a szeme, a magyar ellenzék pedig egységesen lép fel. Az ellenzék a héten megállapodott abban, hogy minden tevékenységüket egyeztetik és közösen végzik, „lehet azt mondani, hogy létrejött az obstrukciós bizottság” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy az erőszaknak semmilyen formájával nem értenek egyet, ezért sem a parlamentben, sem azon kívül nem követnek el erőszakot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden „egypárti szabályt be fogunk tartani” – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón részt vett Kunhalmi Ágnes is, aki bejelentette, hogy az MSZP választmánya visszautasítja azt a „rabszolgatörvényt”, amit a szocialisták szerint a parlament törvénytelenül fogadott el. A politikus egyúttal azt is visszautasította, hogy Kövér László házelnök puccskísérletnek minősítette az ellenzék parlamenti fellépését. Az ellenzék megpróbált élni a törvény adta jogaival, a Fidesz sértette meg az eljárási szabályokat és a törvényeket – szögezte le az MSZP választmányi elnöke.

A képviselő azzal folytatta, hogy visszautasította az ellenzéki képviselőkkel szemben kilátásba helyezett retorziókat, ahogy azt is, hogy az Állami Számvevőszék a Momentumot és a Párbeszédet „mondvacsinált érdekkel megpróbálja ellehetetleníteni”.

A parlamentáris demokráciából kizárták az ellenzéket, ezért nincs más megoldás, mint hogy az ellenállás minden formáját igénybe vegye – jelentette ki Kunhalmi Ágnes. A könnygáz össze fogja kovácsolni az ellenzéket, az ellenzéki szavazókat és mindenkit, aki demokráciában szeretne élni – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a karácsonyi időszakra felfüggesztik-e a tüntetéseket, Tóth Bertalan megismételte, hogy minden ügyben egyeztetnek. A karácsony a családok ünnepe, de nem engedhetik, hogy a Fidesz ezzel visszaélve „elültesse az ellenállást”, ezért még idén bejelentik, hogy mit terveznek januártól – közölte.

A tüntetők viselkedésére biztosan nem az a megfelelő reakció, hogy az egyik demonstrálót egy furgonban fojtogatja két rendőr, ahogy az sem, hogy felszólítás nélkül használnak gázspray-t, illetve az sem, hogy a családok harminc-negyven órán keresztül nem tudnak az előállított gyermekeik sorsáról – válaszolta egy újabb felvetésre.

Kunhalmi Ágnest szembesítették azzal, hogy 2015-ben még azt írta a Facebookon hogy: „ki fogjuk nyitni a boltokat vasárnap is, mert, aki akar, annak nemcsak vásárolni, de dolgozni is joga van akkor, amikor akar!” A kérdésre Tóth Bertalan adott választ, aki azt felelte, hogy a vasárnapi nyitvatartás nem azt jelentette, hogy az embereknek túlmunkát kellett volna vállalniuk, hanem azt, hogy heti beosztás szerint vállalhattak munkát vasárnap.

A „magyar oligarchák”, a Fidesz mögötti gazdasági holdudvar az „elrabolt közpénzből” a szezonális ágazatokban szerezett érdekeltségeket, például a mezőgazdaságban, az építő- vagy a szállodaiparban – folytatta gondolatait. Arról van szó, hogy a Fidesz a saját gazdasági hatalmát akarja kiépíteni „rabszolgaként dolgoztatva” a munkavállalókat – tette hozzá.