Bírálja az ellenzék kormányt Gruevszki ügyében

 

A Párbeszéd szerint a magyar kormány hazai és nemzetközi jogszabályokat is megsértett annak az eljárásnak a során, amelyben - a hírek szerint - Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök megkapta a menekültstátust.

Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Orbán Viktor „a politikai söpredék lerakóhelyévé tette” Magyarországot.

A frakcióvezető azt valószínűsítette, hogy Nikola Gruevszki Pintér Sándor belügyminiszter külön méltányossági engedélyével juthatott be Magyarországra. Ezzel a belügyminiszter, valamint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal is megsértette a menekülttörvényt – fűzte hozzá.

A politikus egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az unió alapszerződése kimondja: különösen súlyos bűncselekmények elkövetőinek nem lehet menekültstátuszt adni. Jelezte azt is: megnézik, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek annak érdekében, hogy a volt macedón kormányfő ne maradhasson Magyarországon.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke. A múlt héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amit hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A politikus múlt kedden Facebook-oldalán közölte, hogy Budapesten van és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.