A DK ex-alelnöke szerint „mindenképpen kellenek a bevándorlók”

 

Magyarországnak bevándorlásra van szüksége, ugyanúgy, mint a nyugat-európai országoknak – ezt írta az interneten a DK-s Bauer Tamás, aki éveken át Gyurcsány Ferenc pártjának alelnöke volt.

Bauer Tamás a családokról szóló nemzeti konzultáció egyik kérdése kapcsán értekezik a világhálón arról, hogy a gyerekvállalás segítésével nem lehet kezelni a népesedési problémákat, hanem mindenképpen kellenek a bevándorlók. A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció (DK) szembemegy a magyar emberek akaratával – idézte fel az M1 Híradója.

Ha kitölteném a kérdőívet, persze nem fogom, akkor az 1., 2. és 9. kérdésre biztosan nemmel válaszolnék – ezt írta a családok védelméről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban a DK volt alelnöke. Ez azt jelenti, hogy Bauer Tamás szerint nem lehet azzal egyetérteni, hogy Magyarország népességfogyását az itthon születő gyermekek támogatásával és a magyar családok gyermekvállalásának ösztönzésével kell megoldani.

„Ez szép gondolat, csak nem lehetséges” – fogalmaz Bauer Tamás. Végül hozzáteszi: „Magyarországnak is bevándorlásra lenne szüksége, mint a nyugat-európai országoknak”.

Gyurcsány is hasonlóan vélekedhet

Nem ez az első eset, hogy a DK a bevándorlás mellett foglal állást. Gyurcsány Ferenc a migrációs válság csúcsán szintén azt hangoztatta, hogy Magyarországnak kifejezetten javára válna, ha befogadná a bevándorlókat. A DK szerint a migráció nem csak a demográfiai problémákra lehet jó válasz. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: számos olyan hiányszakma van Magyarországon, amelyet az Európába érkező migránsok örömmel betöltenének. Erről saját maga győződött meg, amikor bevándorlókat fogadott az otthonába.

„Nincsen elegendő kamionsofőr. Nincs elég informatikus. Nincs elég orvos. És nem folytatom a sort. Az én házamban szállt meg kamionsofőr (és talán maradt is volna, ha Magyarország azt mondta volna neki, hogy dolgozhatsz itt is)…” – jelentette ki, amikor 2015-ben az otthonába vitt migránsokat a Déli pályaudvar környékéről.

Otthonában akkor a szírekkel együtt fotózkodott, akikre a saját ruháit adta. A képeket Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára Facebook-oldalán akkor úgy kommentálta: Feri a kedvenc kockás ingét adta oda.

Deutsch: A DK azonnal beengedné a bevándorlókat

A Demokratikus Koalíció egy bevándorláspárti nézeteket, gondolatokat képviselő magyarországi szervezet – jelentette ki Deutsch Tamás szombaton. A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc pártja azonnal beengedné a bevándorlókat Magyarországra, ha lenne rá lehetősége. Deutsch Tamás emlékeztetett: erre a magyar emberek többször is egyértelműen nemet mondtak.

Hozzátette: a demográfiai problémák megoldását a nagyobbik kormánypárt nem a bevándorlásban, hanem a magyar családok támogatásában látja. Gyurcsány Ferenc pártjának bevándorlással kapcsolatos véleményét ezért a Fidesz a lehető leghatározottabban visszautasítja.