A HM nyilvánosságra hozta a papírokat – Demeter Márta nem mondott igazat

 

Hamis vádakkal illette az LMP-s a miniszterelnök családját.

A Honvédelmi Minsztérium a honlapján nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, amelyekre alapozva a Demeter Márta LMP-s képviselő azt mondta, hogy a miniszterelnök lányát szállították haza Ciprusról, miközben valójában egy ENSZ misszióban szolgáló katona kérte, hogy két családtagját is hazahozhassák a géppel.

Továbbá nyilvánosságra hozták a képviselő írásban feltett kérdéseit, és az arra adott honvédelmi miniszteri választ is.

A dokumentumok itt megtekinthetőek>>>

Szombat délelőtt Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára tartott sajtótékoztatót az ügyben ahol elmondta: Demeter Márta, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke ismét „egy nem nyilvános, érzékeny katonai információt szivárogtatott ki és hamisított meg”, ugyanúgy parlamenti írásbeli kérdésnek álcázva, mint az előzőt.

Németh Szilárd kiemelte: mivel Demeter Márta nemzetbiztonsági információkat szivárogtatott ki, ezért le kell mondania a honvédelmi és rendészeti bizottságban betöltött tisztségéről és egyúttal parlamenti mandátumáról is.

Az államtitkár sajtótájékoztatóján – Korom Ferenc vezérkari főnök engedélyével – be is mutatta a fenti dokumentumokat.