Itt nézheti élőben az Országgyűlés vitáját

 

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2017-es üzleti jelentését, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi zárszámadását és jövő évi büdzséjét: az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők elsőként a jegybank beszámolójáról mondhatják el véleményüket – az MNB jelentésében emlékeztet, 2017-ben folytatódott a magyar gazdaság dinamikus bővülése, az éves átlagos infláció 2,4 százalék volt.

A jegybank monetáris tanácsa tavaly az alapkamat tartós fenntartása mellett a nemkonvencionális eszköztár alkalmazásával, illetve kibővítésével biztosította a középtávú inflációs cél fenntartható elérhetőségét és a reálgazdaság ennek megfelelő ösztönzését – olvasható a dokumentumban.

Ezt követően az NMHH tavalyi költségvetésének teljesítéséről, majd a jövő évre tervezett költségvetéséről tartanak általános vitát. A parlament ülése október 24-én, szerdán ér véget a második héten megszokott azonnali kérdésekkel és kérdésekkel.