Az EP-választásokon a migráció megítélése döntő lesz

 

A jövő tavaszi európai parlamenti választáson azok a pártok lesznek sikeresek, amelyek az emberek véleményével egyező álláspontot alakítanak ki a migráció kérdésében – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Szájer József.

A Fidesz EP-képviselője a lap szombati számában beszélt arról is, hogy pártja Európai Néppárból való kizárása nem valószínű. „Szerintünk valamennyi párt akkor lesz sikeres, ha a határvédelem kérdését komolyabban veszi, éppen ezért a vitákat tovább folytatjuk. Nem gondolom, hogy ezen múlna a néppárti tagságunk” – fejtette ki.

A CEU „elhibázott ürügy”

Arra a felvetésre, hogy a például a CEU-ügy is miatt szintén sok bírálatot kaptak, úgy vélte, súlyosan elhibázott ürügy lenne, ha emiatt akarnák kizárni a Néppártból a Fideszt. A CEU-ügy lényege Szájer József szerint, hogy minden egyetemnek azonos feltételekkel kell Magyarországon működnie, és az a törvény, amely az ezzel kapcsolatos vitát kiváltotta, ezt az egyenlőséget teremtette meg. „Megjegyzem, Németország számos tartományában nincs is lehetőség arra, hogy ugyanazon a kurzuson egy külföldi és egy hazai diplomát is kibocsásson az egyetem” – mondta.

Nekünk továbbra is arra kell felhívni a figyelmet, hogy az Európai Unió fenntarthatósága érdekében amin csak tudunk, változtassunk a jövőben. A legfontosabb pedig az, hogy visszaszerezzük a választók bizalmát, akik csalódtak a politikai elitekben.

Nem tudni mit hoz a brüsszeli jövő

A jövő évi EP-választásokon a politikus szerint arra lehet számítani, hogy bár a Néppárt várhatóan továbbra is a legnagyobb európai politikai erő marad az Európai Parlamentben (EP), a mostaninál kevesebb mandátummal fog rendelkezni.

A jobb és bal szélen a radikális, populista erők egyre erősödnek, ami már 2014-ben is aggodalommal töltötte el a középen álló politikai erőket – mondta. „Bár nem zárom ki, hogy átrendeződés lesz az erőviszonyokat illetően, inkább azt tartom reálisnak, hogy ismét a 2014-es forgatókönyv fog érvényesülni. Vagyis ugyanazok a frakciók – a liberálisok, a szocialisták és az EPP – rendelkeznek majd az unió kormányzásához szükséges többséggel” – jegyezte meg. Ebben az esetben szerinte a változtatási igény újból a „fiókokba kerül”, amit súlyos hibának tartana.

Büszkének kell lennünk a történelmi teljesítményünkre

„A polgári oldal az elmúlt huszonöt évben óriási erőfeszítésekkel hozta létre azt a médiát, amelyet még Medgyessy Péter javasolt nekünk, amikor kifogásoltuk, hogy a Fidesz nem jelenhet meg a közmédiában. A hazai médiaviszonyok mostanra persze jobbak is lettek, de ha figyelembe vesszük a médiafogyasztási szokásokat, fenntartom, hogy továbbra is baloldali túlsúly tapasztalható” – válaszolta egy kérdésre.

Szájer József hangsúlyozta azt is, Augusztus 20-a óriási büszkeséggel töltheti el az országot, hiszen azon kevés európai nép közé tartozunk, amely ezer éve ugyanazon a helyen, önálló államisággal, jogfolytonos közjogi rendszerrel fenn tudott maradni. „Ez olyan történelmi teljesítmény, amely joggal ad büszkeségre okot, és amellyel megalapozottan tudjuk hallatni a hangunkat” – mondta.