„Magára gyújtja a házat” az ellenzék

 

Rendkívüli ülést tartott pénteken az Országgyűlés. A tanácskozást az LMP, a DK és független képviselők kezdeményezésére hívták össze az ápolási díj és a devizahitel-károsultak ügyének megtárgyalása miatt. A parlamentben meg sem jelent az összes kezdeményező. A Fidesz-KDNP és a kormány képviselői már korábban jelezték, hogy nem vesznek részt az ülésen.

Lánczi Tamás, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója, a Figyelő főszerkesztője az M1 Ma este című műsorában elmondta: egy tematizációs verseny folyik az ellenzéki pártok között. Fontos tudni, hogy a pénteki ülés az ellenzéki pártok egymás közötti csatájáról szólt.

Tudva levő, hogy nagyon legyengült, rossz állapotban van jelenleg a hazai ellenzék, amely mintha maga is beletörődött volna, hogy nem tud kormányra kerülni a következő választások után, de talán soha többé – tette hozzá a szakértő.

Véleménye szerint az ellenzéki pártok ezért egymás között saját kis játszmákat játszanak és próbálnak egymás felé kerekedni a politika tematizálásában. A pénteki rendkívüli ülés egy gyenge kísérlet volt a részükről – véli Lánczi Tamás.

Magukat sem tudják észrevetetni

Jelenleg az ellenzék 65 főből áll, pénteken körülbelül a politikusaik fele jelent meg az ülésen. Elmondható tehát, hogy gyakorlatilag az ellenzék oldaláról sem volt igazán érdekes ez az ügy, és a kezdeményezők sem jelentek meg az Országgyűlésben. Lánczi Tamás hangsúlyozta: a kezdeményezőknek még azt a célt sem sikerült elérniük, hogy magukat észrevetessék a nyilvánosságban.

A Fidesz-KDNP előre bejelentette, hogy nem vesz részt az ülésen, ráadásul valóban úgy tűnik, hogy tökéletes politikai uborkaszezon van – hangzott el a műsorban. Lánczi Tamás kifejtette: ha van téma, amiben az ellenzéknek nem kellene a hangját hallatnia, az pont a devizahitel-károsultak ügye.

Ellenzéki képviselők távoznak az Országgyűlés rendkívüli plenáris üléséről (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Az ellenzék soraiban ott ülnek azok a képviselők, akik 2010 előtt fő felelősei voltak annak, hogy az embereket devizahitelekbe kergették és a családokat hosszú-hosszú időre eladósítottak. A szakértő szerint saját magukra gyújtják rá ezzel a házat, ugyanis ha ők maguk nem kezdenék el újból felszínre hozni a témát, még talán el is lehetne feledni – vélekedett a szakértő.

Lánczi Tamás szerint az ellenzéki részvétel aránya is mutatja, hogy egy ehhez hasonló parlamenti akciónak nincs értelme, még akkor sem feltétlenül, ha jó témát választanak. Hozzátette: ezekről a témákról már rengeteget vitázott a parlament, tehát egész egyszerűen elmondható, hogy a jelenlegi ellenzék elfáradt, évek óta nincsenek új, jó gondolataik.

Gyakorlatilag egy politikai akciót sem tudott mondani a szakember, amely az elmúlt években sikert hozott volna nekik.

Nincs itt az ideje az ellenzéki politizálásnak

Lánczi Tamás szerint az ellenzéki politikusoknak pihenésre lenne szüksége, új ötletek és gondolatokat szerezni, nincs itt az ideje az ellenzéki politizálásnak. Látható, hogy „nem akarásnak nyögés a vége” – fogalmazott a szakértő.

Az LMP, a Jobbik és a DK együttállása érdekesnek mondható ebben az együttműködésben, különösen annak fényében, hogy Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője és Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára megerősítették azt, hogy valamiféle együttműködés alakul ki a két, úgynevezett 21. századi párt között – hangzott el a műsorban.

Lánczi Tamás erre úgy reagált: értetlenül áll a dolog előtt, hiszen ezt már nem egyszer, nem kétszer lejátszották és mindig ugyanarra az eredményre jutottak. Összeállnak, és rosszabb eredményt érnek el, mintha külön-külön indulnának. A szakértő hozzátette: a választók egyértelműen bebizonyították, hogy nem kíváncsiak az összefogás-tematikára. A választópolgárok jó politikai programokra és jó ötletekre várnak, nem arra, hogy néhány politikus a parlamentben, az uborkaszezonban hogyan alkudozik egymással – fogalmazott Lánczi Tamás.

A Figyelő főszerkesztője reagált arra a pénteki hírre is, miszerint pártot alapítanak a Soros György alapítványai által is támogatott Migration Aid tagjai, Éjjeli Őrség néven. Véleménye szerint a baloldali liberális ellenzéknek nincs szüksége még egy újabb ellenzéki pártra, ez csak tovább súlyosbítja a problémát. Kérdés az, hogy ennek a törekvésnek a magyar igazságszolgáltatás képes-e, tud-e, vagy akar-e ellenállni, és megakadályozzák-e, hogy a nyíltan adóelkerülésre szerveződő társaság pártként bejegyeztesse magát – hangsúlyozta a szakértő.