Halász: Az ellenzék elutasítja a magyar családokat szolgáló javaslatokat

 

A 2019-es költségvetés szavazásán megint kiderült, hogy ha az ellenzéken múlna, most sem léphetnének előrébb a magyar családok és vállalkozások – jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője szombaton Debrecenben, a közmédiának.

Halász János szerint ugyanazok, aki kormányzásuk alatt mindig csak elvettek a magyar családoktól, akik a háromszorosára emelték a gáz árát, akik elvettek egyhavi nyugdíjat és a közszolgáktól egyhavi bért, akik eltörölték a családi és az otthonteremtési adókedvezményt, a hároméves gyest, és akik agyonadóztatták a munkavállalókat és a vállalkozásokat is, most sem szavazták meg a 2019-es költségvetést, amely pedig tovább erősíti a családokat, a gazdaságot, a foglalkoztatást és a biztonságot.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta: Gyurcsánytól a Jobbikon és a szocialistákon át az LMP-ig ugyanazt a politikát folytatják, mint eddig: saját politikai érdekeikből, zsigerből elutasítanak minden, a magyar embereket és családokat szolgáló javaslatot.

Halász János emlékeztetett rá, hogy az ellenzéki pártok az elmúlt években sem támogatták az adócsökkentéseket, nem támogatták a családi és az otthonteremtési adókedvezmény bevezetését, nem támogatták a személyi jövedelemadó, a társasági adó, az áfa, és a munkát terhelő adók csökkentését. Mint ahogy nem támogatták a rezsicsökkentéseket, a bankok elszámoltatását, nem szavazták meg a gyed-extrát és a nők40 program bevezetését – jegyezte meg.

Ahogy eddig, most sem támogatták, hogy több pénzt fordítsunk a családokra, a biztonságra, a gazdaságfejlesztésre, az egészségügyre, az oktatásra – zárta szavait Halász János.