A Jobbik lehet a fő áldozata a kémpernek

 

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke szerint, ha kiderül, hogy Kovács Béla bármiféle bűnt követett el, annak a Jobbik a fő áldozata. Szerinte a párton belül mindent megtettek korábban, amit meg lehetett tenni. A kémkedéssel vádolt európai parlamenti képviselő néhány hónappal ezelőtt önként távozott a Jobbikból. A kémper tárgyalása múlt héten kezdődött, akkor Kovács Béla azt mondta: számára a Jobbikban mindig Vona Gábor volt a fontos.

Amit lehetett, ők megtették – ezt mondta a kémkedéssel vádolt volt jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla ügyéről a párt alelnöke. Arra az újságírói kérdésre, hogy volt-e belső vizsgálat a történtekkel kapcsolatban a Jobbikon belüle, Z. Kárpát Dániel érdemben nem válaszolt. Annyit mondott csak: pártjuk nem nyomozóhatóság.

Kovács Béla kémpere egy hete kezdődött el a Budapesti Környéki Törvényszéken. A Jobbikból tavaly decemberben kilépett politikust a kémkedés mellett költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással is vádolja az ügyészség. Az exjobbikos Kovács Béla tagadta az ellene felhozott vádakat.

Budapest, 2018. július 10. Az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus újságíróknak nyilatkozik az ellene és három társa ellen indult büntetőper tárgyalása előtt a Budapest Környéki Törvényszéken 2018. július 10-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus újságíróknak nyilatkozik (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

A volt európai parlamenti képviselő a vád szerint 2012. és 2014. között orosz hírszerzőknek adott át információkat többek között energetikai ügyekben, az európai parlamenti választásokról, és a magyarországi belpolitikai helyzetről.

A „KG-Bélaként” ismert politikus ártatlannak mondta magát. Azt elismerte, hogy kapcsolatban állt orosz hírszerzőkkel, de állítása szerint nem tudta róluk, hogy mivel foglalkoznak, csak annyit, hogy az orosz nagykövetségen dolgoznak.

Ártatlanságát nemcsak ő, hanem a Jobbik is a kezdetektől bizonygatta. Vona Gábor akkori pártelnök a vádakkal kapcsolatban többször is úgy nyilatkozott: ő hisz Kovács Bélának. A párttagok is többször kiálltak Kovács Béla mellett.

A párt alelnöke pedig úgy fogalmazott: ha csak ennyi a baj a párttal, akkor még nyugodtan alhatnak a Jobbikosok. Majd Z. Kárpát Dániel egy év elteltével is az alvással hozta összefüggésbe Kovács Béla ügyét. Úgy fogalmazott: „akkor aludnék nyugtalanul, hogyha Kovács Béla a Jobbik elnökségének tagjaként bármilyen szinten részt venne, részt vett volna a Jobbik stratégiájának kialakításában”.

Hozzátette: szeretne tisztán látni az ügyben, ezért ő is várja a bírósági döntést.