A Jobbikon belüli konfliktus a tetőpontjára ért

 

Tóth Erik, a Nézőpont intézet elemzője az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában arról beszélt: a Jobbikon belüli konfliktus a tetőpontjára ért, a Toroczkai László által meghirdetett szombati zászlóbontásnak nagy jelentősége van. A Nézőpont kutatása szerint Toroczkai László új pártját a Jobbik-szimpatizánsok körülbelül egyharmada támogatná – közölte.

Hozzáfűzte, nem automatizmus, hogy olyan párt jön létre, amely képes a parlamenti küszöbig is eljutni.

Beszélt arról is, hogy az elnökválasztás az MSZP-nél nem hozott újat, és a szocialisták eddig felvázolt politikai irányelve sem tartalmaz semmi újat. Kulcskérdés, hogy mennyivel tudják növelni a társadalmi támogatottságukat a következő két évben – tette hozzá Tóth Erik.

Megjegyezte, a baloldali politika nem csak Magyarországon, de Nyugat-Európában is kiüresedett, ideológiai értelemben nem tud az egyes szakpolitikai kérdésekre válaszokat adni.

A „Stop Soros” törvénycsomag szavazására a baloldali pártok nem tudtak egységes álláspontot kialakítani. Akkor sem tudtak érdemi javaslatokat tenni, amikor az általános vita alkalmával lehetőségük lett volna alternatív megoldásokat felmutatni az illegális bevándorlás szakpolitikai kérdésében – hangoztatta Tóth Erik.

Tóth Erik LMP-vel és a pártból kilépő Hadházy Ákossal kapcsolatos elemzéséről itt olvashat bővebben.