A Fidesz–KDNP támogatja a migrációt segítő szervezetek különadóját

 

A Fidesz–KDNP frakciószövetség véleménye szerint helyes, és az a minimum, hogy a bevándorlást segítő szervezetek bevándorlási különadót fizessenek – jelentette be a frakciószövetség szóvivője. Hollik István úgy fogalmazott: a magyar emberek április 8-án egyértelmű döntést hoztak, nem akarnak bevándorlóországban élni.

A KDNP-s politikus a pénzügyi tárca 25 százalékos bevándorlási különadóra vonatkozó javaslatára reagált a kormánypártok nevében.

A magyar emberek nem akarnak bevándorlóországban élni

Kiemelte: a magyar emberek április 8-án egyértelműen döntöttek, hogy nem akarnak bevándorlóországban élni. Éppen ezért a kormánypártoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy akaratuknak érvényt szerezzenek, és Magyarország biztonságát megőrizzék.

Mint mondta: ezt a célt szolgálta a déli határzár és a jogi határzár, és ezt fogja az alaptörvény módosítása, valamint a Stop Soros törvény. Megerősítette, hogy utóbbi kettőről az Országgyűlés szerdán szavaz.

Hollik István azt mondta, úgy gondolják, szükség van pénzügyi és adóügyi eszközökre is. Már csak azért is, mert a Soros-szervezetek irgalmatlan pénzeket költenek el arra, hogy a bevándorlást, illegális migrációt támogassák, és bevándorlókkal árasszák el Európát.

Összegzése szerint éppen ezért helyes, ha azok a szervezetek, amelyek a bevándorlást segítik bevándorlási különadó formájában hozzájárulnak a költségekhez. Magyarország biztonságának megőrzésére a magyar kormánynak a magyar emberek adóforintjaiból nagyon sok pénzt kell költenie – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki jelezte a Fidesz és a KDNP is támogatja majd a javaslatot.

A költségvetésnek négy célt kell szolgálnia

Hollik István az adójogi változásokra vonatkozó kérdésre azt mondta: a költségvetésnek négy célt kell szolgálnia. Meg kell őriznie azt a biztonságot, amit Magyarország magáénak tudhatott, segítenie kell azt a gazdasági növekedést, ami azt eredményezi, hogy a magyar emberek tudnak egyet lépni előre.

Emellett segítse a családokat, a gyermekvállalást, továbbá hozzásegítse a munkáltatókat és a munkavállalókat egyaránt a teljes foglalkoztatottság eléréséhez. A munkáltatók könnyebben tudjanak alkalmazni munkavállalókat, utóbbiak pedig könnyebben tudjanak munkát vállalni – mutatott rá. Szerinte az adójogi változások mindezeket segítik.