Kormánypártok: Az Amnesty International egy bevándorlást támogató szervezet

 

A kormánypártok szerint az Amnesty International egy bevándorlást támogató szervezet, és erről minden magyar embernek tudnia kell.

Hollik István, a Fidesz–KDNP frakciószövetség szóvivője kedden Budapesten, az Amnesty International VI. kerületi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a bevándorlást támogató szervezetek veszélyeztetik Magyarország biztonságát, szembemennek a magyar emberek április 8-án kinyilvánított véleményével, azon ügyködnek, hogy végrehajtsák a Soros-tervet, migránsokkal akarják elárasztani Európát, Magyarországból pedig bevándorlóországot csinálnának.

Hollik István, a Fidesz–KDNP frakciószövetség szóvivője a sajtótájékoztatóján „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricát ragaszt az Amnesty International budapesti irodájának bejárati ajtajára (MTI-fotó: Máthé Zoltán)

Szólt arról is, hogy az elmúlt napokban indította el az Amnesty International az „I welcome” nevű kampányát, amelyben azért lobbizik, hogy a migrációt alapvető emberi jogként ismerjék el.

A kampánnyal emellett fel akarják gyorsítani a betelepítési programokat és a családegyesítéseket, szponzorációs csoportokat hoznának létre a migránsok támogatására, valamint okostelefonokkal és más technikai eszközökkel látnák el a migránsokat – sorolta Hollik István.

Hozzátette, a szervezet azoknak is tanácsokat ad, akiknek nem járna menekültjog, valamint követeli – a terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált – Ahmed H. kiszabadítását és kárpótlását is.

A bevándorláspárti szervezetek ellen nyíltan harcolni kell, és meg kell tiltani az illegális bevándorlás szervezését és támogatását. Ezt szolgálja a Stop Soros törvényjavaslat és az alkotmánymódosítás, amelyeket a Fidesz és a KDNP megszavaz majd – jelentette ki a szóvivő.

A sajtótájékoztató végén Hollik István egy „Bevándorlást támogató szervezet” feliratú piros matricát ragasztott annak a háznak a bejáratára, amelyben az Amnesty International irodája található.