Egyetlen ellenzéki párt sem támogatja a Stop Sorost

 

Egyelőre egyik ellenzéki párt sem támogatja a Stop Soros törvénycsomagot – ez derült ki a hétfői hétpártinak tervezett, de végül a DK nélkül megtartott egyeztetésen. A baloldali pártok már döntöttek, a Jobbik véleménye – az eddigi nyilatkozatok szerint – még nem végleges. A Fidesz szerint megint kiderült, hogy az ellenzék támogatja az illegális bevándorlást, és segítené a Soros-szervezeteket – közölte az M1 Híradója.

Múlt héten kezdte a vitát az Országgyűlés az alaptörvény módosításáról és a Stop Soros törvényjavaslatról. Az ellenzéki pártok közül egyik sem jelezte, hogy igennel szavazna. Az MSZP-s Molnár Zsolt például arról beszélt, hogy nincs szükség a Stop Sorosra, mert az politikai kommunikációs célokat szolgál, ezért nem szavazzák meg.

Hétfőn a Belügyminisztériumba hívták egyeztetésre a pártok képviselőit a Stop Soros törvénycsomagról. A megbeszélés után úgy tűnik, az ellenzék véleménye nem változott az általános vita kezdete óta. A Párbeszédet képviselő Kocsis-Cake Olivio a találkozó után azt mondta, szerinte a javaslat nem hatékony, mert csak a menekülteket segítő szervezeteket félemlíti meg.

Az LMP feleslegenek tartja a Stop Sorost, szerintük Magyarországon minden feltétel adott az illegális migráció elleni fellépéshez. A Jobbik nem küldött parlamenti képviselőt a tárgyalásra, hanem csak szakértőt, korábban azonban már a párt politikusai jelezték, hogy módosításokat sürgetnek a javaslaton. A Demokratikus Koalíció nem vett részt az egyeztetésen, mert úgy vélik, nincs értelme a javaslatról beszélni.

A Fidesz szerint az ellenzék megpróbál kifogásokat keresni azért, hogy a bevándorlás elleni fellépés helyett a Soros-féle szervezeteknek kedvezzenek. Balla György leszögezte, a kormánypártok a választók akaratának megfelelően támogatni fogják az alkotmánymódosítást és a Stop Soros törvénycsomagot is. Az Országgyűlés várhatóan még ebben a hónapban dönt a javaslatokról.