Juhász: A magas részvétel kormányváltást ígér

 

Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak.

Juhász Péter az urnazárást követően tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, meggyőződése, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben.

A magas részvételi arány mindenképpen jó hír a kormányváltást akaróknak – fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte a Fidesz „csak a stabil, fix táborát tudta mozgósítani”, és olyanok is nagy számban mentek el szavazni, akik kormányváltást akarnak.

Budapest, 2018. április 5. Juhász Péter a párt elnöke az Együtt kampányzáró rendezvényén Budapesten a Csepeli Munkásotthonban 2018. április 5-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Juhász Péter, a párt elnöke az Együtt kampányzáró rendezvényén Budapesten a Csepeli Munkásotthonban (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

„Az Együtt politikája arról szólt, hogy a kormányváltásért politizáltak, tehát minden olyan eredménynek örülnek, ami ehhez közelebb visz” – mondta Juhász Péter. Hozzátette: abban bíznak, hogy két egyéni mandátumot szereznek Szabó Szabolcs (Csepel) és Vajda Zoltán (Mátyásföld) révén.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy az eddiginél több az egyéni mandátumszerzés lehetősége. Megjegyezte, hogy a választási rendszer működése most sem volt botrányoktól mentes, és az ellenzék partner lett volna a hibák kijavításában, azonban a Fidesz nem.

Juhász Péter szerint a Fidesz legitimitása a magas részvétel miatt megingott.