Az MSZP-nél arra számítanak, hogy a magas részvétel nekik is kedvez majd a végén

 

Az MSZP teljes vezérkara ott van már az eredményvárón. Karácsony Gergely is pár perc múlva megérkezik.

Budai Bernadett úgy nyilatkozott az M1-nek: a részvételi adatok azt mutatják, hogy a változást akarók vannak többségben, az emberek felálltak a fotelből és elmentek szavazni. Mint mondta, örül hogy az emberek elhitték, hogy Orbán leváltható.


Arra számítanak, hogy a magas részvétel MSZP–Párbeszédnek is kedvez majd a végén. Szerinte a kampánnyal sikerült megszólítani egy szélesebb réteget is.

A végeredménnyel kapcsolatban elmondta: nehéz egyelőre bármit mondani, szerinte a változást akarók többségben lesznek, erre pedig Budapest jó példa lehet.

Az ellenzéki együttműködésről elmondta: az MSZP–P és a DK mindent megtett, ha siker lesz, az rajtuk múlik. Ugyanakkor voltak olyan pártok, akik nem vettek részt az együttműködésben és lehet, hogy emiatt buknak választókerületet majd.

A végeredmény után Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt és Molnár Gyula elnök mond majd beszédet.