Orbán: Nem az ellenzéki pártokkal, hanem Soros jelöltjeivel kell megküzdeni

 

A választás legnehezebb kérdése az, hogy nekünk nem a vérszegény ellenzéki pártocskákkal kell megküzdenünk, hanem olyan ellenzéki jelöltekkel, akik valójában nem a pártok, hanem Soros György jelöltjei – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Kisbéren, egy fórumon.

A kormányfő hozzátette: „Kétezer fizetett munkatársa – mi zsoldosnak mondanánk – van ennek a hálózatnak, akik azért dolgoznak, hogy olyan kormány legyen Magyarországon, amelyik nem önöket szolgálja. Nekünk ma azt a küzdelmet kell megvívnunk, hogy Magyarországot megvédjük.”

Ha Magyarországból bevándorlóországot akarnak csinálni, akkor a rendelkezésre álló pénzt nem Dadon, Kisbéren, Bokodon, Oroszlányban és a környékbeli településeken fogják elkölteni, hanem kilencmillió forintot adnak majd évente a migránsoknak koponyánként. A migránsok szép lassacskán egyre inkább részévé válnak az életünknek; és ismerjük a demográfia törvényszerűségeit, csak idő kérdése, és el fogják tőlünk venni az országunkat” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Ez az igazi kihívás, amivel szembe kell nézni. „Ha Magyarországot meg akarjuk tartani magyar országnak, akkor nekünk nemzeti kormányra, nemzeti lelkületű képviselőkre van szükségünk, és össze kell fognunk annak érdekében, hogy folytathassuk azt a munkát, amit megkezdtünk” – jelentette ki.

Bakonysárkányban tett látogatást Orbán Viktor. A kormányfő a helyi Faluházban találkozott a térség településvezetőivel, majd részt vett egy óvoda alapkőletételén.

Orbán Viktor beszédében elmondta, ma egy olyan kormánya van Magyarországnak, amelyik azt gondolja, hogy az egész országot gyötrő népesedési problémákat nem bevándorlással, nem migránsokkal kell megoldani, hanem családpolitikával.