Németh: Az ellenzék rezsicsökkentésről beszél, pedig kormányon emelte a rezsit

 

A Fidesz szerint az ellenzék által a rezsicsökkentésről kezdeményezett parlamenti vitanap „egy kétségbeesett és hazug kampányakció”: az ellenzék most ugyan beszél a rezsicsökkentésről, de amikor kormányon voltak, akkor ennek az ellenkezőjét cselekedték, folyamatosan emelték a megélhetési költségeket mondta a közmédiának nyilatkozva Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap.

„A baloldal mindig mást mond ellenzékben és mást cselekszik kormányon” – értékelt a politikus, emlékeztetve, hogy a baloldali kormányok alatt tizenötször emelték a lakossági gáz árát, holott korábban azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés.

Németh Szilárd utalt arra is, hogy akik most „fűt-fát ígérnek”, azok egyetlen egy rezsicsökkentéssel kapcsolatos törvényt sem szavaztak meg. „Gyurcsány, Karácsony és Szél Bernadett ezek közé a hazugok közé tartozik” – mondta a kormánypárti politikus.

Ha az ellenzék hatalomra kerülne, eltörölné a rezsicsökkentést, hiszen ők sosem a magyar családok érdekeit szolgálják – jelentette ki a Fidesz alelnöke.