Fidesz: az LMP és az Új Kezdet is Soros érdekeit védi

 

A Fidesz szerint az LMP minden alkalmat megragad, hogy Soros György érdekeit védje, ebbe illeszkedik az Új Kezdettel kötött megállapodása is.

Az LMP és az Új Kezdet csütörtökön mutatta be közös, 2018-as választási programját.

Erre reagál a Fidesz az MTI-hez csütörtök délután eljuttatott közleményében. Azt írták: az LMP olyan polgármesterrel kötött szövetséget, aki “több mint kétezer magyar polgármesterrel ellentétben” háromszor is megakadályozta a migránsbetelepítési kvótát elutasító önkormányzati határozat elfogadását.

A nagyobbik kormánypárt szerint az LMP “eddig minden alkalmat megragadott arra, hogy Soros György érdekeit védje”, a párt európai parlamenti képviselője minden migránspárti jelentést megszavazott. Ez nem meglepő azok után, hogy Szél Bernadett maga is “migránspárti Soros-szervezetnél” dolgozott – olvasható a Fidesz közleményében.