Kormányellenes kampány Soros pénzéből

 

Újabb kampányanyagot készítettek a Soros György támogatását élvező szervezetek, amelyben – szokás szerint – eltemetik a demokráciát és a jogállamot. A kiadványt, amelynek elkészítésére a spekuláns pénzéből is juthatott, külföldi terjesztésre szánják, de magyar nyelven is hozzáférhetővé teszik – írja mai cikkében a Magyar Idők.

Az Eötvös Károly Intézet, a K-Monitor, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemező Műhely és a Társaság a Szabadságjogokért Illiberális állam Európa szívében című kiadványa elsősorban a nemzetközi közvélemény befolyásolására készült, de szerkesztői magyar nyelven is közzétették a dokumentumot. A szerzők szerint a Fidesz és a KDNP kormányzása alatt az országot tisztességtelen választások, foglyul ejtett média, állami gyűlöletkampányok, az eltérő vélemények és képviselők kirekesztése, az állami erőszakmonopólium privatizálása, a közös európai normák semmibevétele és rendszerszerű korrupció jellemzi. Az elfogult jelentés tizennégy oldalon elsiratja a médiapluralizmust, figyelmen kívül hagyva, hogy az utóbbi hónapokban két új baloldali portál indult anélkül, hogy ebben bárki akadályozta volna a tulajdonosokat, s a kiadvány állításával szemben a Class FM sem szűnt meg.

Ismert „jogvédők” lamentálnak

A Magyar Idők szerint a kormányellenes kampányanyag készítői az elmúlt években összesen közel félmilliárd forint támogatásban részesültek a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól (OSF). A pénzek egy része kutatásra, kommunikációs munkára ment el. Bár a kiadvány elkészítésében nem vettek részt, a Fidesz–KDNP lejáratásához további egy tucat – jellemzően szintén a magyar származású tőzsdespekuláns támogatását élvező – szervezet adta a nevét. De az aláírók közé tartozik az Amnesty International és a norvég pénzeket kezelő Ökotárs Alapítvány is.

Családegyesítéssel jönnének a migránsok

Brüsszel megkönnyítené a migránsok Európába jutását – mondta egy vasárnapi sajtótájékoztatón Németh Szilárd. A dublini szabályozás reformtervezete ugyanis egyszerűsítené például a migránsok családegyesítését, folytatta a kormánypárti politikus. Hozzátette, Niedermüller Péter, DK-s képviselő is közreműködött a terv végrehajtásának felgyorsításában. A reform lényege, hogy a családegyesítés során nem kell igazolni a rokonságot, és az az oldalági családi kapcsolatokra is kiterjedne. A magyar titkosszolgálatok szerint egy migráns után a hatályos szabályozás mellett akár 8-10, az új gyakorlat szerint viszont akár 20-30 is jöhetne. Érdemes megemlíteni, hogy a hatályos szabályozás mellett a Helsinki Bizottság tavaly 14 bevándorlónak segített abban, hogy családtagjaik, 29 ember, hazánkba juthassanak.