Vona: Nem az számít, hogy ki jobb- vagy baloldali

 

A Jobbik emelkedő pályára állítaná Magyarországot - mondta Vona Gábor pártja október 23-i megemlékezésén, Budapesten a Corvin közben.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt közölte: egyetért abban a kormánnyal, hogy “a szabadság nemzete vagyunk”, ugyanakkor értékelése szerint az egész történelem egy folyamatos szabadságharc, s nemcsak a külső hatalmakkal, hanem a belső hatalmaskodókkal is meg kell küzdeni. Ez 1956-ban és ma is igaz – tette hozzá.

Mint mondta, ma nem a külső hatalmak a legveszélyesebbek, hanem az, hogy a jelenlegi kormány a “szabadság legádázabb ellenfele”. Megjegyezte: október 23-án nem elég a hősökre emlékezni, össze kell vetni a jelennel azt is, volt-e értelme áldozatokat hozni.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédet mond a párt ünnepi rendezvényén a VIII. kerületi Corvin közben az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Jobbik elnöke szerint meg kell védeni az országot attól, hogy idegen kultúrájú embereket telepítsenek ide, de attól is, hogy a fiataloknak el kelljen hagyni Magyarországot, ha boldogulni akarnak. Előbbit a Soros-tervként, utóbbit Orbán-tervként írta le, jelezve: neki is van egy terve: mindkettőt megakadályozni.

Vona-tervként hivatkozott arra, hogy Magyarországot meg kell védeni a migrációtól, a kormányt le kell váltani, tagjait pedig kíméletlenül el kell számoltatni. Elképzeléseinek része Magyarország felzárkóztatása – folytatta, jelezve: ehhez részt kell venni az unió jövőjéről szóló vitában és el kell érni az európai béruniót. Vona Gábor emellett egy modern, 21. századi egészségügyi és oktatási rendszer igényét is megfogalmazta.

Közölte: a terv megvalósítását a kormányváltást akaró magyar emberekkel kívánja elérni. “Nem pártoknak és pártelnököknek kell matekozniuk, mert ilyenből kormányváltás még nem született” – hangoztatta a Jobbik elnöke.

A Jobbik ünnepi rendezvényének résztvevői a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt székháza előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulóján, 2017. október 23-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Azt is kifejtette: ha valaki úgy érzi, hogy magyar szívvel él, józan ésszel gondolkodik és tiszta kezű kormányt akar, akkor számára az a híre, hogy összetartoznak, mert a legfontosabb dolgokban egyetértenek.

“Engem már nem az érdekel, hogy mi az, ami szétválaszt, hanem az érdekel, hogy mi az, ami összeköt” – jelentette ki, hozzátéve: volt, amikor nem így gondolta. “Ebből elég, nem érdekel, hogy ki a jobb- és baloldali, nem érdekel, hogy ki a mérsékelt és ki a radikális, nem érdekel, hogy ki a konzervatív és ki a liberális” – fogalmazott Vona Gábor, összefogást szorgalmazva.

A pártelnök előtt felszólaló Z. Kárpát Dániel alelnök azt hangsúlyozta, hogy pártja mindent a népességfogyás megállításának rendel alá, Dúró Dóra frakcióvezető-helyettes pedig az ifjúság kiemelt történelmi szerepéről szónokolt.

A koszorúzást követően a részt vevő mintegy kétszáz ember – egy betűkből álló “szabadság” feliratot követve, jobbikos és magyar zászlókkal, fáklyákkal – a Magyar Rádió volt székházához vonult, ahol emlékbeszédet mondott Murányi Levente 1956-os szabadságharcos.