Orosz tábornok: „Úgy szétbombázták Rakkát, mint Drezdát”

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légiereje több ezer civil életét kioltva úgy szétbombázta az Iszlám Állam terrorszervezet egykori fellegvárának számító szíriai Rakkát, mint a németországi Drezdát érő második világháborús légicsapások - jelentette ki az orosz védelmi minisztérium szóvivője vasárnap.

„Rakka az angol-amerikai bombázók által a föld felszínéről 1945-ben eltörölt Drezda sorsára jutott” – hangoztatta Igor Konasenkov. A szíriai rezsimmel szövetséges Oroszország egyebek mellett szintén légicsapásokkal támogatja a damaszkuszi vezetést a fegyveres ellenzéki és az iszlamista csoportokkal szembeni harcában.

Konasenkov azzal vádolta Washingtont, Berlint és Párizst, hogy látszólag több millió dollárt és eurót utalnak ki a békés élet helyreállítására, de valójában – mint állította – csak a nyomait akarják eltűntetni minél hamarább a koalíciós légierő barbár támadásainak, amelyeknek a Rakka felszabadítását váró több ezer civil esett áldozatul.

Rommá vált épületek a kelet-szíriai Rakkában 2017. október 18-án. Előző nap az Egyesült Államok vezette szövetségesek által támogatott arab-kurd Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyveresei visszafoglalták a várost az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől. Az SDF június 6-án indította meg a Rakka és környéke felszabadítását célzó ostromát, amelyben 3250 ember, köztük legalább 1130 civil vesztette életét. (MTI/EPA/Juszef Rabi Juszef)

Az észak-szíriai Rakka felszabadítását hivatalosan pénteken jelentette be a kurd és arab milíciák alkotta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet. Rakka bukása súlyos vereségnek számít az Iszlám Állam számára, amely tavaly óta jelentős területeket vesztett mind Szíriában, mind a szomszédos Irakban. A dzsihadista szervezet 2014 januárjában foglalta el Rakkát, és tette meg az általa kikiáltott kalifátus szíriai „fővárosának”.

A kurd és arab erőket tömörítő szervezet június 6-án indította meg Rakka ostromát, előrenyomulását pedig az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció és az amerikai különleges erők segítették.