Spanyol miniszterelnök: demokráciánk egyik legsúlyosabb pillanatát éli

 

Demokráciánk történetének egyik legsúlyosabb pillanatát éli - mondta spanyol miniszterelnök parlamenti beszédében Madridban szerdán, értékelve a Katalóniában kialakult helyzetet.

“Ami nem törvényes, az nem demokratikus. A referendum egy epizód volt a függetlenség kikényszerítésére, amelyet kevesek akarnak és senkinek sem érdeke” – fogalmazott Mariano Rajoy.

A politikus hangsúlyozta: az a döntési jog, amelyet a katalán szeparatisták követelnek, nem létezik egyetlen demokratikus országban sem. Szavai szerint nincs egy ország sem a világon, amely akár legkisebb mértékben is komolyan vette volna az október 1-i népszavazást.

Hozzátette: a referendum nem állja ki az átláthatóság, semlegesség legelemibb próbáját sem.

  EPA/JULIEN WARNAND

EPA/JULIEN WARNAND

“Senkinek sem tetszhet, ami október 1-én történt. Senki sem lehet boldog vagy elégedett” – jelentette ki, és hangsúlyozta, hogy egy illegális népszavazás semmilyen feltételezett eredménye nem lehet hivatkozás politikai döntés törvényesítésére.

Véleménye szerint Katalónia vezetői intézményi pozíciójukat használták arra, hogy “álnok” és “veszélyes” támadást intézzenek az intézmények, és ami a legrosszabb az állampolgárok együttélése ellen. A spanyol állam úgy lépett fel, ahogy bármelyik demokratikus állam tette volna – jegyezte meg.

Mint mondta, nincs lehetséges párbeszéd, sem közvetítés a demokratikus törvény és az “engedetlenség vagy az illegalitás” között.

Beszélt arról, hogy ő maga mindig készen állt a párbeszédre, és a katalán kormány vezetőivel több megbeszélést folytatott mint bármelyi másik spanyolországi autonóm közösségével.

Megismételte: az egyetlen megoldásnak a törvényes keretek közé való visszatérést tartja, hogy véget érjen a társadalmi feszültség és a gazdasági bizonytalanság.

A spanyol kormányfő maga kezdeményezte még október 1-én, az illegálisan megtartott katalán függetlenségi népszavazást követően, hogy a spanyol parlament pártjai vitassák meg a törvényhozásban az eseményeket.