„A Soros-terv végrehajtása halad előre az EU-ban”

 

A kormányszóvivő szerint bár tagadják, de a Soros-terv végrehajtása halad előre az Európai Unió intézményeiben.

Kovács Zoltán szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Soros-terv számos elemében és számos formában köszön vissza az unió intézményeinek javaslataiban, döntéseiben.

Ez nem csoda – folytatta – , mert Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa, illetve a milliárdos szervezetei több száz fővel képviseltetik magukat Brüsszelben és mindent elkövetnek azért, hogy az elképzeléseik a lehető legnagyobb mértékben megvalósuljanak.

Hozzátette: volt olyan hét, hogy Soros György maga is Brüsszelben járt, ahol az Európai Bizottság (EB) elnökével és több uniós biztossal is találkozott.

Kovács Zoltán rögzítette: rendkívül veszélyesnek tartják a Soros György által megfogalmazottakat, mert azok ellentmondanak az uniós döntéshozatali rendszernek és veszélyeztetik Európa jövőjét.

Kifejtette: Soros György bevándorlással akarja Európát megerősíteni, Magyarország szerint azonban a migráció komoly veszélyt jelent, Európának a belső erőforrásaira kellene inkább támaszkodnia.

Soros György a migránsok beáramlását menedzselni kell, nem pedig megállítani

A kormányszóvivő a Soros-terv elemeit látta a menekültügyi rendszer szétosztási mechanizmusában.

Elmondta: Soros György úgy véli, hogy a migránsok beáramlását Európába menedzselni kell, nem pedig megállítani, tervében egy állandó elosztási mechanizmust javasol. A határzár, a nemzeti határok, az unió határainak megvédése jelentik ebben Soros Györgynek a legnagyobb akadályt, ezért elutasítja a kerítés felhúzását – mondta.

Megjegyezte: Frans Timmermans, az EB alelnöke és mások is számos alkalommal nyilatkoztak arról, hogy az EU elvi alapon ellenzi a kerítést.

Kovács Zoltán közölte, Magyarország szerint a nemzeti határokat, az unió határát kell megvédeni legelőször. Ma a kerítés a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy az illegális migránsok áradatát meg lehessen állítani – tette hozzá.

Budaörs, 2012. június 4. A nemzeti konzultáció személyre szóló kérdőíveit dolgozzák fel a Magyar Posta Zrt. Országos Logisztikai Központjában, Budaörsön. 2012. augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok. MTI Fotó: Beliczay László

Budaörs, 2012. június 4.
A nemzeti konzultáció személyre szóló kérdőíveit dolgozzák fel a Magyar Posta Zrt. Országos Logisztikai Központjában, Budaörsön. 2012. augusztus 20-ig küldhetik vissza a tizenhat, elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdést tartalmazó új nemzeti konzultáció kérdőíveit az állampolgárok.
MTI Fotó: Beliczay László

Csökkenthetnék az uniós támogatásokat, vagy megbüntetik a tagállamokat

A kormányszóvivő szerint Soros György elképzelései közé tartozik az egységes menekültügyi ügynökség létrehozása, amelyet Magyarország elutasít, ehelyett a határőrizet erősítését javasolja. Elmondta, a menekültügyi ügynökség alapvetően megszervezné a migrációt.

A Soros-terv részeként beszélt arról, hogy a migráció, a bevándorlók integrációjának költségét a tagállamokkal fizettetnék meg. Ez történhetne akár úgy, hogy csökkentik az uniós támogatásokat, vagy úgy, megbüntetik tagállamokat – magyarázta.

Kitért arra, hogy már folyik a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése a postán keresztül, a jövő hónap elejéig vidékre is megérkeznek a kérdőívek.

A hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelően alakították ki a nemzeti konzultációs online rendszert

A szóvivőt kérdezték arról, hogy megoldották-e már azt a problémát, hogy hamis adatokkal online akár többször is ki lehet tölteni a konzultációs kérdőívet. Kovács Zoltán azt mondta, a rendszer alapvetően a tisztességes hozzáálláson alapul, azon, hogy az emberek nem fognak ezért hamis e-mail-címeket létrehozni.

Jelezte, az online kitöltött kérdőívek száma általában “eltörpül” a postán visszaküldöttek mellett. A hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelően alakították ki a rendszert – tette hozzá.

A felcsúti kisvasút is szóba került

Kapott kérdést arról is, hogy az országvédelmi alapból a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra 6 milliárd 625 millió forintot csoportosított át a kormány. Kovács Zoltán közölte: ez nem a jelenlegi konzultációra vonatkozik. Az országvédelmi alap arra szolgál, hogy előre nem látható problémák esetére legyen tartalék – mutatott rá. Hozzátette: az év vége felé az alapban lévő forrásokat fokozatosan felszabadítják az államháztartási adatok függvényében.

Szóba került a felcsúti kisvasút nemrég nyilvánosságra került megvalósíthatósági tanulmánya. A kormányszóvivő elmondta, a felcsúti kisvasút egy több kisvasút felújításáról szóló program egyik eleme, így a vállalásokat egészében kell nézni. Ha az EU rendben találta a forrásfelhasználását – folytatta – , márpedig nem érkezett olyan jelzés, hogy nincs rendben, akkor a beruházás megfelel az eredeti célkitűzésnek.

Kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint a fóti gyermekközpont bezárása miatt a kormány az Aszódi Javítóintézetbe helyezné el a kísérő nélkül érkezett menekült vagy menedékkérő gyerekeket. Kovács Zoltán azt mondta, szó sincs arról, hogy bármiféle büntetés-végrehajtási intézménybe helyeznének el bárkit is, ahogy eddig is, gyermekotthonban helyezik el ezeket a kiskorúakat.