Eszkalálódhat a helyzet Spanyolországban

 

Legalábbis Dabis Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem doktorandusza szerint - amennyiben Katalónia kikiáltja függetlenségét.

Dabis Attila az M1 hírcsatornán hétfőn azt mondta, újabb utcai zavargások jöhetnek, a népszavazás napján látottaknál is véresebb jelenetek alakulhatnak ki, végső esetben pedig még a katonaságot is bevetheti a madridi kormány. Ebben az esetben azonban Katalónia nem tudja megvédeni magát, hiszen nincs saját hadserege – mondta, hozzátéve, hogy az erőszak tovább növelheti a függetlenségpártiak táborát.

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol hatóságok és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. A hivatalos végeredmény szerint 2,28 millió ember, a választásra jogosultak 43 százaléka vett részt a népszavazáson, és 90,18 százalékuk támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

A katalán kormány eltökélt szándéka, hogy a függetlenségi pártok támogatásával a katalán parlament hamarosan határozatot fogadjon el Katalónia egyoldalú elszakadásáról Spanyolországtól. Ezután pedig tárgyalásokat kezdene a függetlenedésről a spanyol állammal, amely azonban várhatóan nem lesz partner ebben.