Tunéziainak vallotta magát a marseille-i késelő

 

Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán járőröző katonák lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt - közölte a párizsi főügyész.

Francois Molins hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a támadónak legutóbb pénteken volt dolga a rendőrséggel, amikor Lyonban bolti lopáson kapták és őrizetbe vették, majd másnap szabadon engedték.

A kihallgatásán egy 2014-ben Ahmed H. névre kiállított tunéziai útlevéllel igazolta magát, azt állította, hogy 1987-ben született, elvált, munkanélküli, hajléktalan, rendszeres kábítószer-fogyasztó és szobafestésből tartja fenn magát.

Az útlevél tulajdonosát soha nem ítélték el, nem szerepelt semmilyen rendőrségi nyilvántartásban. A rendőrség még vizsgálja, hogy nem hamis útlevélről van-e szó. A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök különböző dél-franciaországi városokban, de a titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként.

Nem biztos, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja volt a férfi

Venczel Katalin az M1 tudósítója Párizsból jelentkezett. A tudósító elmondta, a francia hatóságok terrortámadásként kezelik az esetet, vasárnap este az Iszlám Állam magára vállalta a történteket. Az összes szemtanú elmondása szerint Allah Akbar-t kiabált a támadó, ami szintén arra utal, hogy terrorcselekmény történt.

A támadó személyével kapcsolatban több kérdés is felmerül a hatóságok részéről. A rendőrségi nyilvántartásban hét különböző személyiséggel szerepel, kisebb bűncselekmények elkövetése miatt. Legutóbb pénteken vették őrizetbe egy bolti lopás miatt, azonban elengedték, rá két napra pedig megtörtént a késelés.

A támadó, a késelés előtt tíz perccel érkezett a pályaudvar elé, hol egy padon várakozott, majd vérontásba kezdett.

A hatóságok jelenleg a legutóbbi tunéziai útlevelét ellenőrzik. Kérdéses, hogy valóban az Iszlám Államhoz tartozott-e a férfi, de lényegét tekintve mindegy, hiszen ez egy olyan támadás, amely nem az első Franciaországban, és teljesen illeszkedik a terrorszervezet tevékenységéhez – tájékoztatott a tudósító.