Újabb háború lehet keleten

 

A rohingja muszlim kisebbséggel szembeni erőszakhullám miatt iszlamista csoportok több ezer tagja vonult utcára pénteken Bangladesben, s követelte a dakkai kormánytól, hogy indítson háborút a szomszédos Mianmar ellen.

Rendőrségi adatok szerint a bangladesi fővárosban legkevesebb 15 ezren tüntettek. Az aktivisták azzal vádolták Mianmart, hogy népirtást követ el a rohingjákkal szemben. ”Felszólítjuk a bangladesi kormányt, hogy ezt a problémát háborús úton oldja meg” – hangoztatta az iszlamista Hifazat-e-Iszlám nevű csoport szóvivője a dakkai tüntetésen. “Megérett az idő” – tette hozzá.

A világszervezet szerint Bangladesbe legalább 391 ezer muszlim rohingja menekült el a buddhista többségű Mianmarból az arakáni erőszakhullám kezdete, augusztus 25. óta, amikor az évek óta tartó konfliktus ismét fellángolt. Mianmarban illegális bangladesi bevándorlóknak tekintik a muszlim kisebbség tagjait, akiknek többsége nem rendelkezik mianmari állampolgársággal sem, mivel egy 1982-ben született törvény hontalannak nyilvánította őket.