Így reagáltak a pártok az újabb nemzeti konzultációra

 

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje arra szólítja fel a kormányt, hogy igazi kérdésekről, például az egészségügy helyzetéről szóljon a nemzeti konzultáció; a DK pedig szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne ostoba kampányokra költse a magyarok pénzét; a Párbeszéd pedig azt mondja, hogy a Fidesz az ún. "Soros-tervvel" próbálja majd félelemben tartani az embereket.

Botka László csütörtökön arra reagált, hogy Kósa Lajos leköszönő Fidesz-frakcióvezető bejelentette: a kormánypárti képviselőcsoport felkérte a kormányt, bonyolítson le nemzeti konzultációt, hogy megismerjék a magyar emberek véleményét a “Soros-tervről”. A szocialista politikus közleményében azt írta, a Fidesznek további félelemkeltés és összeesküvés-elméletek gyártása helyett inkább Magyarország valódi gondjaival kellene végre foglalkoznia. Hozzátette: ismét több milliárd forintot fognak kifizetni a fideszes haveroknak egy újabb “álkonzultáció” keretében. Az adófizetők pénzéből fizetett kérdőívre azonban valódi, a magyar emberek problémáit érintő kérdéseket kell feltenni – hangsúlyozta.

Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje érkezik a párt kihelyezett frakcióülésére Hajdúszoboszlón 2017. szeptember 13-án (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje érkezik a párt kihelyezett frakcióülésére Hajdúszoboszlón 2017. szeptember 13-án (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Szerinte ha valódi konzultációt akarnak, akkor a többi között az egészségügyről kellene megkérdezni az embereket. Vannak, akik szerint a magyar egészségügy világszínvonalú, nincsenek patkányok a kórházakban, nincsenek várólisták, nem hiányoznak életmentő felszerelések a kórházakból és nincs orvoshiány, ezért az egészségügy helyett inkább stadionokra költenek százmilliárdokat. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel? – ismertette a szocialista politikus, hogy szerinte miről kellene konzultációt tartani.

A miniszterelnök-jelölt szerint azt is meg kellene kérdezni az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez annak érdekében, hogy bizonyos csoportok ne lophassák el az uniós fejlesztési pénzeket. Azt is meg kellene kérdezni, hogy egyetértenek-e azzal, hogy Magyarország legnagyobb problémája nem a bevándorlás, hanem az, hogy eddig 600 ezer magyar vándoroltak ki és további 1,3 millió tervezi elhagyni az országot – sorolta kérdéseit Botka László.

DK: a magyarok nem Sorostól félnek 

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Orbán Viktor retteg a kormányváltástól, a hatalom elvesztésétől és “kampányt szán arra, hogy Soros Györgytől fél”.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője (MTI Fotó: Kovács Attila)

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője (MTI Fotó: Kovács Attila)

Szerinte azonban a magyar emberek nem Soros Györgytől félnek, hanem attól, hogy kórházba kerülve nem meggyógyulnak, hanem meghalnak, valamint attól, hogy a tehetséges, de szegény gyermek nem jut be az egyetemre, mert a családja nem tudja kifizetni a több százezer forintos tandíjat. A magyar emberek attól is félnek, hogy minden nap újabb fiatalok költöznek külföldre, hogy egyre nő a szegénység Magyarországon, és attól is, hogy az időseknek nem jut megfelelő szociális és anyagi ellátás – tette hozzá.

Ezért arra szólította fel Orbán Viktort, hogy ne költse a magyarok pénzét ostoba kampányokra, és a saját rettegéseit ne próbálja kivetíteni egy országra, mert Magyarországnak nem ezek a legfontosabb problémái. A sajtótájékoztatón László Imre, a DK egészségügyi kabinetjének vezetője arról beszélt, hogy rákos betegek ellátása kerülhet veszélybe a gyógyszerhiány miatt, ugyanis a jelenlegi rendszerben nem a betegágy mellett dolgozó orvos, hanem egy “könyökvédős”, irodában dolgozó, gyakorlati orvosi tapasztalattal nem rendelkező ember dönt a betegnek szükséges készítményekről takarékossági szempontok alapján.

Párbeszéd: a Fidesz egy nem létező tervvel próbál gyűlöletet kelteni 

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormánypártok jövő évi választási programja csak annyi lesz, hogy “Soros”, amivel azt állítják, az országban nincsenek problémák, nem jelent gondot a “terjedő szegénység és kilátástalanság”, a “szétrohadó egészségügy” és a tizenkilencedik századba visszarántott oktatás”.

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

Ehhez kapcsolódóan a nemzeti konzultáció közpénzmilliárdok elherdálását jelenti, kizárólag a Fidesz igényeinek megfelelően – hangsúlyozta a Párbeszéd szóvivője, hozzátéve, pártja szerint a magyarok nem félelemben és gyűlöletben, hanem békében és biztonságban szeretnének élni. Tordai kérdésre válaszolva elmondta, a menekültek nem veszélyt jelentenek, hanem lehetőséget az európai társadalmaknak, amit egy érett, felnőtt és az integrációra sokkal komolyabb figyelmet fordító politikával lehet hasznosítani.

Kapcsolódó tartalom