Észak-Korea hamuba és sötétségbe borítaná az USA-t

 

Phenjan csütörtökön továbbá azzal fenyegetőzött, hogy nukleáris fegyvereivel Japánt is "elsüllyeszti", mivel a két ország támogatta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Észak-Koreát sújtó legújabb határozatát és szankcióit.

Az észak-koreai külkapcsolatokért és propagandáért felelős Koreai Ázsia-Csendes-óceán Béke Bizottság emellett követelte a Biztonsági Tanács feloszlatását, amely szerinte “a gonosz eszköze”, és “pénzzel lekenyerezett” országok alkotják, amelyek bábként mozognak az Egyesült Államok parancsára. ”A szigetország négy részét süllyessze tengerbe a dzsucse atombombája” – idézte a bizottság közleményét a KCNA észak-koreai állami hírügynökség. “Immár nincs szükség Japánra a közelünkben” – hangoztatta a testület.

Kim Dzsong Un, első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre (Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS)

Kim Dzsong Un, első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára megbeszélést folytat a párt elnökségi tanácsának tagjaival szeptember 3-án, miután Észak-Korea kísérleti atomrobbantást hajtott végre (Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS)

A dzsucse Észak-Korea hivatalos ideológiája, amely a kommunizmust szélsőséges nacionalizmussal vegyíti, és önállóságot, öneállátást és önvédelmet hirdet. A térségbeli feszültség jelentősen nőtt Észak-Korea hatodik és egyben legnagyobb kísérleti nukleáris robbantása óta. A 15 tagú Biztonsági Tanács hétfőn egyhangúlag elfogadta az Egyesült Államok határozattervezetét az újabb szankciókról, amelyek az észak-koreai textilkivitelt és az ország üzemanyag-ellátását vették célba.

“Borítsuk hamuba és sötétségbe az Egyesült Államokat”

Így kardoskodott tovább az észak-koreai bizottság. “Megvetésünknek az eddig kifejlesztett összes fegyver mobilizációjával adjunk hangot” – tette hozzá. A közlemény árulónak és Washington kutyájának nevezte Dél-Koreát.

A feszültségek ellenére a szöuli országegyesítési minisztérium jelezte: 8 millió dollárral (mintegy 2 milliárd forinttal) támogatja az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) és Gyermekalapjának (UNICEF) észak-koreai tevékenységét. Ez az első alkalom 2016 januárja óta, hogy Dél-Korea humanitárius segítséget nyújt szomszédjának a segítségnyújtást a politikától elválasztó alapelv szellemében.

Tokió eközben határozottan bírálta a “hallatlan és szélsőségesen provokatív” észak-koreai közleményt. ”Ez olyasmi, ami jelentősen emeli a feszültséget a térségben, és teljességgel elfogadhatatlan” – mondta Szuga Josihide japán kormányszóvivő egy csütörtöki sajtótájékoztatón.