Átszakadtak a gátak Houstonnál, már a víztározókon is átfolyik a víz

 

Otthonaik elhagyására, menekülésre szólította fel a lakosságot kedden a texasi Brazoria megye vezetője, miután a Harvey hurrikán okozta áradások következtében Houstontól délre átszakadt egy folyami védőgát.

A texas-i árvízvédelmi szervek szerint a víztározók teljesen megteltek, a gátakon pedig átfolyik a víz.

Jeff Lindner, Harris megye árvízvédelmi hivatalának meteorológusa azt nyilatkozta: ilyet még soha nem láttak előtte.

A Houstontól délre fekvő Brazoria megye hatóságai Twitteren szólították fel azokat, akiket még nem evakuáltak, hogy azonnal menjenek el, miután már egy gát is átszakadt.

 

Azt is kérik a lakosságtól, hogy csak vészhelyzet esetén telefonáljanak, ugyanis a távközlési rendszerek is “akadoznak”.

A Texasban – és immár Louisianában is – pusztító trópusi vihar eddig kilenc halálos áldozatot követelt péntek óta. Kedd reggel Houston egyik északi kerületében egy férfi át akart menni az utcán gyorsan áradó, derékig érő vízen, de az ár elsodorta.

A viharzóna nagyon lassan északkeleti irányban mozdult, de keddre virradóra visszafordult és megújult erővel csapott le Houstonra és Texas állam északi vidékeire. Az Országos Hurrikán Központ előrejelzései szerint a Harvey Louisiana és New Orleans felé halad, az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetése szerint pedig Mississippi állam déli részén várhatók áradások, árvizek. Louisianában tornádóriadó van érvényben.

Mitch Landrieu, New Orleans polgármestere bejelentette: a város csatornahálózata sok helyen már nem tudja befogadni a rendkívüli mennyiségű esővizet, New Orleans 120 szivattyúja közül 13 nem működik.

A houstoni menedékhelyek lassan megteltek, Sylvester Turner polgármester bejelentette, hogy újabbakat nyitnak. Becslések szerint ugyanis még legalább 30 ezer embernek lesz szüksége átmeneti menedékre. “Érkezik a segítség” – mondta a polgármester, utalva arra is, hogy a szövetségi munkaügyi minisztérium jóváhagyott egy 10 millió dolláros (2,5 milliárd forint) azonnali készenléti keretet a mentési munkálatokra.

Art Acevedo, a nagyváros rendőrfőnöke közölte: keddre virradóra fegyveres rablókat tartóztattak le, akik az üresen hagyott házakban és boltokban fosztogattak. “A törvény lehető legnagyobb szigorával járunk el velük szemben” – mondta sajtótájékoztatóján a rendőrfőnök. “Ne gyertek Texasba, mert elcsípünk benneteket!” – üzente a potenciális bűnözőknek.

Mentőcsónakok az árvízzel elöntött Tidwell Roadon a texasi Houstonban 2017. augusztus 28-án, három nappal azután, hogy a heves esőzéssel kísért Harvey hurrikán végigsöpört a texasi partvidéken. A trópusi viharrá szelídült hurrikán pusztításai nyomán Texas állam 62 megyéje vált katasztrófa sújtotta területté. (MTI/AP/David J. Phillip)

Mentőcsónakok az árvízzel elöntött Tidwell Roadon a texasi Houstonban 2017. augusztus 28-án, három nappal azután, hogy a heves esőzéssel kísért Harvey hurrikán végigsöpört a texasi partvidéken. A trópusi viharrá szelídült hurrikán pusztításai nyomán Texas állam 62 megyéje vált katasztrófa sújtotta területté. (MTI/AP/David J. Phillip)

Kedden, a kora délutáni órákban Donald Trump elnök és a first lady megérkezett a Mexikói-öböl partján fekvő Corpus Christibe, hogy felkeresse Texas katasztrófa sújtotta területeit. Az elnök az állam fővárosába, Austinba is ellátogat.

Az elnöki gép nem repült el Houston fölött. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője a gépen utazó sajtókíséretnek ezt azzal magyarázta: “az elnök nagyon ügyel arra, hogy ne zavarja meg a mentési munkálatokat”. Huckabee Sanders megerősítette azt is, hogy Donald Trump szombaton ismét Texasba látogat.