Extrém módon megnőhet az illegális migráció Spanyolország felé

 

Európa országai szinte fokozatosan szigorítanak, ám a már ott élő migránsok igen nehéz helyzet elé állítják őket, Németország is a kiutasítások fokozásával próbálkozna. Közben a líbiai hatóságok módosították a hatáskörükbe tartozó tengeri mentési övezet határait és ezzel kitiltották az ország felségvizeiről a nem kormányzati szervezetek (NGO) mentőhajóit.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint szinte lehetetlen kiutasítani a menedékkérőket Németországból. Szerinte a jövőben a külső határokon kellene dönteni arról, hogy ki léphet be az Európai Unió területére.

A kiutasítás sokszor nehéz feladat, hiszen papírok nélkül tulajdonképpen nem lehetséges. Emellett a befogadó országtól kell egy nyilatkozat, hogy visszafogadják az adott személyt.

Minden kiutasítottat két rendőrnek kell kísérni, vagyis nem olcsó egy ilyen procedúra – egy ember kiutasítása körülbelül 6 ezer euróba kerül.

A migránsok legtöbbször eldobják a dokumentumokat, vagy hamis adatokat mondanak, de olyan is előfordul, hogy szívinfarktust szimulálnak, és kezdődhet a procedúra elölről, és eltelik másfél-két év, mire új eljárás indul  - magyarázta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: kiutasítás akkor történhet, ha “intenzív” tettesről van szó.

Gettósodó városrészek

Lipcsében egyébként már gettósodásról beszélnek; ezeken a területeken – melyek külső városrészeken helyezkednek el – régi munkáslakások néptelenedtek el, és mivel olcsók voltak a lakbérek, migrációs hátterű lakosok vették ki őket – mondta a biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette: kialakultak zárt közösségek, helyi boltok nyíltak, és az itt lakók nem voltak rákényszerítve, hogy megtanulják a német nyelvet.

Ugyanilyen párhuzamos társadalom alakult ki például Berlin – Kreuzberg környékén is – fűzte hozzá.

Ezeken a területeken a bűnözés is nagy probléma, elsősorban a drogkereskedelem, illetve a drogfüggősége, a prostitúció, illetve rablások – magyarázta Georg Spöttle.

Az ENSZ által elismert líbiai nemzeti egységkormány hatóságainak intézkedései szerint az NGO-mentőhajóknak ezentúl nem szabad olyan közel tartózkodniuk a líbiai partokhoz, ahogy eddig.

A líbiai a partiőrségtől már figyelmeztetéseket adtak le a hajókra; Georg Spöttle szerint ettől ugyan csökkenni fog a migráció egy időre, de mivel ez mind az embercsempészeknek, mind az Iszlám Államnak egy óriási bevételi forrás, ezért Spanyolország felé terelődik át a migrációs útvonal, és itt extrém módon megnövekedhet az illegális migráció.