Ewan McGregor vonzó lánya egy kádnyi limonádéban mutatta meg, hogy felnőtt

 

A 21 éves Clara igazi szépség, így aztán a modellszakmában próbál meg érvényesülni.

Clara McGregor lehet a divatvilág új felfedezettje, aki most egy igazán frissítő, nyári fotózáson bizonyította, hogy imádja a kamera. A Wilhelmina modellügynökségvolt az, aki először meglátta benne a lehetőségeket, decemberben le is szerződtették őt.

Clara láthatóan tökéletes elegye apjának és édesanyjának, a francia formatervező, Eve Mavrakisnak. Határozott vonásait jól tudja kamatoztatni, hiszen ebben iparágban minden trendi, ami nem átlagos.

Tapasztalata a modellkedésben pedig kifejezetten jól jöhet jelenlegi tanulmányaihoz, hiszen a New York-i Egyetemen filmes alapszakon képezi magát. Clara mellesleg a színészkedéssel is kacérkodik, első mozija, a Groove című zenés dráma idén januárban debütált.

A leányzóra még csak tavaly figyelt fel a sajtó, amikor Ewan őt vitte magával a Miles Ahead című filmjének premierjére. Azóta azonban egyre többször irányul rá a reflektorfény, melyet ő láthatóan hiányolt eddigi életéből.