Ismét elutasították az Obamacare visszavonását

 

Az amerikai szenátus tagjai ismét elutasították a republikánusoknak azt a javaslatát, amely az előző, demokrata kormányzat egészségbiztosítási törvénye, az Obamacare visszavonását célozta.

A javaslatot egységesen ellenző demokratákhoz több republikánus szenátor is csatlakozott, elutasítva, hogy visszavonják a törvényt, mielőtt készen állna a helyébe lépő új egészségbiztosítási rendszer. Így mindössze 45-en támogatták az indítványt, és hét republikánus szenátor is az 55 nemmel szavazó között volt. Nemmel szavazott a kifejezetten a szavazásra Washingtonba visszatért beteg John McCain szenátor is.

A nemmel szavazó republikánus politikusok egy része – mint például az ohiói Rob Portman – azzal érvelt, hogy addig nem hajlandó megszavazni az Obamacare visszavonását, amíg nincs meg az új és elfogadható törvényjavaslat, hiszen nem hagyhatják egészségügyi ellátás nélkül emberek millióit.

Donald Trump második kudarca

A szerdai szavazással egy napon belül második nagy kudarcát könyvelhette el Donald Trump elnök, akinek egyik fontos választási ígérete volt egy új egészségbiztosítási törvény elfogadása, valamint a kormányzó Republikánus Párt is, amelynek politikusai az elmúlt hét évben folyamatosan az Obamacare felszámolásának fontosságát hangoztatták.

A szavazásra szerdán beterjesztett javaslat egyébként nem az Obamacare teljes egészének visszavonására vonatkozott, de a legfontosabb elemeit mindenképpen eltörölte volna. Így például a szegényebb rétegek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-program költségvetésének jelentős csökkentését irányozta elő. A törvény visszavonása pedig csak két év múlva lépett volna életbe. Addigra a republikánusok egy teljesen új törvénytervezet megalkotását ígérték.

A voksolás ugyan késő délután kezdődött, de a politikusok egész nap egyeztettek. Donald Trump elnök egyik Twitter-bejegyzésében név szerint kárhoztatta Lisa Murkowski alaszkai republikánus szenátort. Az előző napi szavazáson egyébként néhány szenátor bekiabált, a női szenátor-kollégákat okolva a vereségért.

Mitch McConnell kentuckyi politikus – a szenátus republikánus többségének vezetője – kemény munkát ígért és egész nap egyeztetett a kongresszusban csak “sovány” törvénynek nevezett javaslatról. Chuck Schumer, a demokrata szenátorok frakcióvezetője közben úgy nyilatkozott: “Úgy tűnik, hogy a republikánus többség ma sincs jobban tisztában azzal, hogy mi a tét, mert ennek nincs jó megoldása.”.