Ötvenezret nyert a Balaton ötszázezredik komputasa

 

A Balaton közepén köszöntötte az idei szezon ötszázezredik komp utasát a Balatoni Hajózási Zrt. Tavaly egy 14 éves rekord dőlt meg, hiszen 1,1 millió utas vette igénybe a kompszolgáltatást Szántód és Tihany között.

A tavalyi évben vezették be a köszöntőt első ízben, és nem csak a komp esetében, hanem a személyhajók ötszázezredik utasát is köszöntötték – mondta Kollár József a Balaton Hajózási Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a kompon volt szerencsénk az egymilliomodik utast is köszönteni.

A szerencsés utas egy ötvenezer forint értékű Mahart kártyát kapott, melynek teljes összege felhasználható, nem csak a kompon, hanem a cég minden szolgáltatására.

A vezérigazgató megosztotta, hogy az idei évre – kellő óvatossággal – egy hasonló utasszámot terveztek be az üzleti tervbe, mint tavaly. Mint mondta: a hajók mindegyikén már WIFI üzemel, valamint a szolgáltatások is bűvöltek.

A Kossuth komp 150 millió forintból felújításra került, a Nemzeti Regatta motoros hajót átadták, valamint a Siófok katamarán is teljes rekonstrukción esett át a tavalyi évben. – ismertette a vezérigazgató.