Orbán Viktor holokauszttal kapcsolatos kijelentését hangsúlyozzák az izraeli lapok

 

A magyar miniszterelnöknek a második világháború idején a magyar zsidóság ellen az akkori kormányzat által elkövetett bűnökkel kapcsolatos kijelentését hangsúlyozzák a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatásának első napját értékelő izraeli lapok.

A budapesti vizit izraeli fontosságát jelzi, hogy a nagyobb médiumok saját tudósítókat is küldtek Magyarországra, nemcsak a nemzetközi hírügynökségek véleményét ismertették, mint általában.

Az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című kormányközeli lap cikkének címe: “Bűnt követtünk el, amikor együttműködtünk a nácikkal”. “Orbán Viktor bocsánatot kért: Magyarország bűnt követett el, amikor nem védte meg a zsidókat” – folytatódik az írás, amely kiemeli a magyar kormányfő azon szavait is, miszerint a jelenlegi kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen.

A Máárív című lap is Orbán Viktornak az antiszemitizmussal kapcsolatos zéró toleranciára vonatkozó mondatát választotta tudósítása címéül, és hangsúlyozta a magyar kormányfő ígéretét, hogy kormánya a zsidó nép mellett áll.

Benjámin Netanjahu izraeli (b) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országok kibővített tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Pesti Vigadóban 2017. július 19-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Benjámin Netanjahu izraeli (b) és Orbán Viktor magyar miniszterelnök a visegrádi országok kibővített tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Pesti Vigadóban 2017. július 19-én.
MTI Fotó: Mohai Balázs

A Jediót Ahronót honlapja, a ynet is a magyar kormányfő gesztusát emeli ki. A lap emlékeztet a Soros György elleni plakátkampányra, Orbán Viktor Izraelben vitatott Horthy-értékelésére és a látogatás előtt ezek miatt kitört vitákra.

A Háárec című liberális lap szerint a látogatás a Soros- és a Horthy-ügy miatt a jobboldali izraeli kormány és az európai nacionalista, jobboldali kormányok közötti viszony próbaköve lett. A lap szerint ezek a kormányok kevésbé bírálják Izraelt a megszállt területek és a telepesek miatt, de megpróbálják átírni a holokauszt történelmét, és antiszemita érzelmek gerjesztésére alkalmas nacionalista és rasszista politikát folytatnak.

A The Times of Israel című angol nyelvű honlap példátlannak nevezi Orbán Viktor kijelentését a második világháborúban zsidók ellen elkövetett bűnről, védelmük elmulasztásáról.

A kormányközeli The Jerusalem Post című angol nyelvű újság honlapja szerint a Horthy- és a Soros-ügyből fakadó antiszemitizmus-vádak ellenére Orbán Viktor számára fontos Netanjahu látogatása, mert erősíti pozícióját a jövőre esedékes választások előtt, felmutatva, hogy nemcsak a kazah és az orosz, hanem egy, a nagyvilágban jobban elismert politikai vezető is ellátogat hozzá.

Másrészt a lap szerint úgy vélhetik Budapesten, hogy Washingtonba Jeruzsálemen át vezet az út, és a magyar kormányfő a Donald Trump amerikai elnökkel ápolt kapcsolatok erősítését is remélheti a találkozótól. Netanjahunak a harmadik legnagyobb európai zsidó közösség miatt is fontos a látogatás, és azért is, mert Magyarország az Európai Unióban rendre Izraelnek kedvezően szavaz.

A lap kiemelte Orbán Viktor Netanjahut hazafinak nevező szavait és a “hazafias kormányok” pozitív értékelését, Izrael önvédelemhez való jogának elismerését, illetve azt, hogy Magyarország is igényt tart erre a jogra.