Műszaki hiba okozhatta a komáromi tüzeket

 

Feltehetően egy vonat műszaki meghibásodása okozta a tegnapi, Komárom és Kisbér közötti tüzeket, melyek összesen harminc hektáron pusztítottak a vasúti sínek mentén, egyes területeken családi házakat is veszélyeztetve.

A lángok tombolását az egyik lakóháztól mindössze néhány méternyire sikerült megfékezni, a közeli erdőkben és gabonaültetvényekben azonban óriási károkat okozott a tűz – végül mintegy 70 tűzoltő összehangolt munkájára volt szükség, hogy eloltsák azt.

A helyiek tehetetlenül nézték a hatalmas pusztítást. A tűz a közlekedésben is komoly fennakadást okozott, az érintett szakaszon ugyanis nem jártak a vonatok, sőt az utat több órára elzárták az autós forgalom elől – a megerősített beavatkozásnak hála, a tűzoltóknak néhány óra alatt sikerült megfékezni a lángokat.

Az előzetes információk alapján kijelenthető, hogy az érintett területen elsősorban az avar és az aljnövényzet égett, és a tűz mindössze néhány kiskertbe hatolt be, ennek értelmében az anyagi kár nem nevezhető jelentősnek.

Nagyigmánd környékén van ugyan egy 5-6 hektáros gabonatábla, mely komoly károkat szenvedett el, ez azonban biztosítva volt.

A pontos kárértékre, valamint a pusztítás okozta következményekre csupán a tűzvizsgálati eljárás során derül majd fény.