Új módszerrel a koszorúér-betegségek nyomában

 

Már a legkorábbi szakaszban felfedezhetővé válhatnak a koszorúér-betegségek azzal az új diagnosztikai módszerrel, amelyet az Oxfordi Egyetem kutatói fejlesztettek ki.

A kardiológusok szívről készült CT-felvételeken látható gyulladásokat elemeztek az új módszerrel, az úgynevezett zsírhígulási index mérésével (FAI), amely az artériákat körül vevő zsírszövetekben (perikardiális zsír) végbemenő változásokat mutatja ki. Egy gyulladt artéria közelében ez a zsír kevésbé zsírossá és vizesebbé válik.

Ez a mutató jelzi a koszorúérben lévő zsírt és koleszterint tartalmazó lerakódásokat vagy az érelzáródás okozta infarktuson átesettek esetében a megrepedt plakkokat. Egyben azt találták, hogy nyomon követhetik a perikardiális zsírban végbemenő változásokat, ami lehetővé teszi a betegség korai jeleinek felismerését és kialakulásának megelőzését a koleszterincsökkentő sztatinokkal.

Emberi szív. (Fotó: Shutterstock)

Illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

“A koszorúér gyulladása a valódi bűnös, az alapvető tényező az artériák eltömítésében” – magyarázta Keith Channon, az Oxfordi Egyetem kardiológus professzora, a tanulmány egyik szerzője. Eddig nem volt olyan módszer, amellyel kimutattuk a koszorúér gyulladását – tette hozz telefonos sajtótájékoztatóján.

A szakemberek hangsúlyozták, további kutatások szükségesek ahhoz, hogy kiderítsék, az új módszerrel milyen eredményesen lehet előre jelezni egy jövőbeni infarktust.

A tanulmány eredményeit a Science Translational Medicine folyóiratban teszik közzé még az év vége előtt.

Ha egy nagyobb méretű tanulmány megerősít minket, akkor ez egy újabb vizsgálati módszerré válhat a hagyományos CT- és angiogárfia mellett – tette hozzá Charalambos Antoniades az Oxfordi Egyetem docense.