Megkezdődött a Törökországban rekedt magyarok kártalanítása

 

Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítását hétfőn. Az utazási iroda 500 millió forintos vagyoni biztosítékkal rendelkezett, de még nem tudni, hogy ez elég lesz-e a kártalanításra. A társaságnak közel ezer utasa tartózkodik Törökországban, de vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.

Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítása, miután a kormányhivatal kiadta az ehhez szükséges határozatot. Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI-nek nyilatkozva kijelentette,  hogy a biztosító már a határozat megjelenése előtt is próbált segíteni az utasoknak.

Tájékoztatása szerint a kárrendezés első része a külföldön lévő utasok hazahozatala, több légitársaság válaszára még várnak. A másik része a befizetett utakra vonatkozó iratok begyűjtése azoktól, akik még nem utaztak el, ezeket egy hónapon belül összesítik. Elmondta: közel ezer utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje.

Vizsgálatot indítottak

Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára bejelentette: hatósági eljárás indult azzal kapcsolatban, hogy minél előbb kiderüljön, hogy megtévesztő módon járt-e el az utazási iroda az utasaival szemben. A kormányhivatal munkatársai hétfő reggel vizsgálatot tartottak az utazási iroda székhelyén.

Kara Ákos (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerint az utazási irodákra vonatkozó garanciális szabályokat lehet és kell erősíteni.

Közel kétszázan rekedtek Antalyában

A utazásszervező cég 180 magyar turistát hagyott bajban a népszerű üdülőhelynek számító Antalyában. Ők tegnap reggel repülővel utaztak ki, a reptéren azonban senki sem várta őket, majd kiderült, hogy a szállásukat sem fizették ki, így nincs hol aludniuk.

Az M1-nek az utasok azt mondták, egy éjszakát kifizettek, ma azonban többen már azt tervezik, hogy hazaindulnak. Közben itthon sok helyen nem nyitottak ki a csődöt jelentett társaság irodái. Hiába kezdődött meg a munkaidő, sok helyen senki sem nyitott ajtót a Green Holidays utazási irodáiban országszerte. Közben sorra érkeztek az elégedetlen ügyfelek.

Egy székesfehérvári házaspár 3 hét múlva indult volna nyaralni, közel 1 millió forintért: ”Kaptunk reggel egy emailt, hogy csődbe ment az utazási iroda, és hogy az Uniqa-n keresztül tudjuk érvényesíteni a kárigényünket. A telefont nem veszik fel, irodában nincsenek itt.”

A károsultak vasárnap óta az interneten sem tudják megtalálni az irodát. Honlapjuk helyén ugyanis ez olvasható: ”A Green Holidays Kft. sajnálattal tájékoztatja Önöket, hogy a mai naptól nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét, nem tudja teljesíteni az utazási szerződés szerinti kötelezettségeit.”

Nem várta az utasokat transzferbusz

Az utazási iroda egy 180 fős csoportja vasárnap délelőtt érkezett meg az Antalyai repülőtérre. Az egyik utas az M1-nek azt mondta: a reptéren nem várta őket a transzferbusz és egy másik magyar utazási iroda idegenvezetői próbáltak segíteni rajtuk.

“A buszon egy óra utazás után közölték, hogy úgy tudják ezt a szállást megoldani, ha mindenki saját pénzből egy napot kifizet. Majd ezt követően az utazási iroda át fogja utalni az általunk előre befizetett összegeket. Utána kiderült, hogy nem egy napot kell kifizetni,hanem az egész hetet.” – hangzott el a híradóban.

Az utasok egy része hétfőn visszaindul Magarországra

Egy másik utas arról beszélt, hogy nem csak, hogy nem abba a szállodába vitték őket, ahova foglaltak, de még csak nem is abba a városba. Ők viszont úgy döntöttek, megpróbálják egyedül megoldani a kialakult helyzetet:

“Saját kezünkbe vettük a sorsunkat és befizettünk még egy hetet egy másik utazási irodán keresztül egy másik szállodába, mert feleségemmel és 20 hónapos kisbabával érkeztünk ide és nem tehettük meg, hogy ennek tegyük ki a gyermeket. Végül is a legnagyobb problémám az utazási irodával, hogy a náluk dolgozó idegenvezetőkből az emberség teljes mértékben eltűnt, mert kikapcsolták a telefont és abszolút semmiben sem segítenek.”

London, 2017. május 27. Utasok csomagjaikkal a londoni Heathrow repülőtér 5-ös termináljának bezárt utasfelvevő pultjai előtt 2017. május 27-én, miután összeomlott a British Airways (BA) brit légitársaság számítógépes hálózata. A hiba miatt a cég két legnagyobb londoni bázisán, a Heathrow és a Gatwick repülőtéren az összes szombati járatának  indulását törölte. A hiba a BA teljes, globális informatikai hálózatát érinti, ezért külföldi repülőtereken is akadoznak, több helyen leálltak a British Airways járatai. (MTI/AP/Jo Kearney)

(MTI/AP/Jo Kearney)

Az M1 által megkérdezett utasok egy része hétfőn visszaindul Magyarországra. Mások abban reménykednek folytatni tudják megkezdett és már kifizetett nyaralásukat. A bajba jutott magyarokon az ankarai nagykövetség munkatársai folyamatosan segítenek. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) négy törökországi munkatársa a helyszínen segíti a bajba jutott magyar turistákat.

A KKM munkatársai is segítenek 

A Külgazdasági és Külügyminisztérium teljes mértékben együtt érez a Green Holidays Törökországban ragadt utasaival, akiknek sokszor az is gondot jelent, hol aludjanak vagy hogyan jussanak haza; éppen ezért sietett azonnali hatállyal a helyszínre a tárca négy törökországi munkatársa, hogy helyismeretükkel, nyelvtudásukkal segítsék a bajba jutottakat.

A KKM hétfői közleményében tudatta az MTI-vel, hogy több esetben munkatársaik közbenjárásának volt köszönhető, hogy az érintettek enni-inni kaptak, vagy hogy nem kellett azonnal elhagyniuk a hotelt. Olyanra is volt példa, hogy a konzul jelentős kedvezményt tudott kiharcolni az érintetteknek, hogy legyen hol aludniuk, mivel az utazási iroda nem egyenlítette ki a szállás költségét.

Kiemelték: fontos, hogy a helyszínen lévő konzulok miben tudnak és – hatáskör, lehetőség hiányában – miben nem tudnak segíteni. A konzuli segítségnyújtás és védelem jogi keretein belül nincs lehetőség a hazautazás és a szállás költségeinek átvállalására, megszervezésére, mivel ez a biztosító felelőssége. Ezzel kapcsolatban az illetékes Kormányhivatal a hatósági ellenőrzést elvégezte és azt a határozatot hozta, hogy az Uniqa jogosult intézkedni a kártalanításban – magyarázták.

A tárca ezért kér minden érintettet – és a helyszínen lévő kollégáikat is arra kérték, jelezzék a károsultaknak -, hogy vegyék fel a kapcsolatot a biztosítóval a 06 80 2999 99-as zöld számon vagy e-mailben a info@uniqa.hu címen. A biztosító ezt követően az ígéretek szerint sürgős eljárás keretében elbírálja a kérelmeket és megkezdi a költségek rendezését, valamint a hazautazás megszervezését.

A KKM konzuli szolgálata a továbbiakban is mindent megtesz a károsultak helyzetének segítéséért, azonban a költségek rendezése a biztosító felelőssége és kötelessége – írták.

Kezdetben semmi információjuk sem volt a kint rekedt utasoknak

Eleinte semmi információjuk sem volt a csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak. Sokuknál nincs készpénz, így a napi ellátásukat sem tudják fizetni – mondta az MTI-nek a családjával egy törökországi szállodában várakozó utas, Novák Zsuzsanna.

Hozzátette: azt kérték tőlük, hogy két éjszaka árát fizessék ki, és aki ezt nem tudja kifizetni, annak holnap délben el kell hagynia a szállodát. Az MTI-vel készült interjú idején nem volt semmi információjuk a visszaútról. Volt olyan utas, akit már kitettek a szállodából, mert nem tudott fizetni.

A helyzet később rendeződött. Kiss Gábor ankarai magyar nagykövet az M1 aktuális csatornán hétfő reggel közölte: sikerült mindenkinek szállást találni azok közül, akik az iroda csődje miatt szállás nélkül maradtak.